BOON Sziréna

2008.11.06. 10:36

Állatok – Levágták a borjú lábát

<p>Borsodnádasd, Harsány, Miskolc, Tiszakarád - A bűnelkövetők az állatokra sincsenek tekintettel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.</p>

Borjúláb

Egy harsányi állattartó telepen egy növendék borjúnak az elkövető, vagy elkövetők kivágták mind a négy lábát, amelyeket magukkal vittek, míg az állat többi részét a helyszínen hagyták. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A lopással okozott kár az elsődleges becslések szerint 80 000 forint.

Kecskével a kályhát

Az elkövetők a zsákmányukat meg is süthetik, mivel kecske mellé kályhát is loptak. November 04-én egy miskolci hétvégi ház portájáról a tolvajok elvittek egy kecskét, illetve egy kályhát. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást ez ügyben, amelyben 30 000 forint kára keletkezett a sértettnek.

Lábon vitték el a marhákat

Borsodnádasd külterületén lévő karámból ismeretlen elkövetők október 29-re virradóra összesen 13 darab szarvasmarhát vittek el. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja az egy millió forintot. Az ügyben az Ózdi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben.

Egy kakas két tyúk

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság szintén lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben, aki a napokban egy tiszakarádi portáról lábas jószágokat vitt el. Az elkövető a ház kerítését tette tönkre, hogy hozzájusson az udvaron kapirgáló két darab tyúkhoz és a hozzájuk tartozó egy darab kakashoz. A sértettnek majd 10 000 forintos kára keletkezett a lopás miatt.

Kapcsolódó:

Szörnyűség: levágott fejű és agyonvert kutyák
Az egyelőre ismeretlen tettes kilenc kölyökkutyát vert agyon, sőt az egyiket le is fejezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!