Helyi közélet

2008.12.19. 13:41

Dr. Nagy Kálmán: "Folytatódott a hagyomány"

<p>Miskolc - Bensőséges hangulatú ünnepséget tartottak pénteken délelőtt Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjában.</p>

Csöbör Katalin, a Fidesz megyei 1-es számú választókerületének elnöke és Bodnár Tamás, Vay Miklós Egyesület kuratóriumának elnöke televíziót adományozott az onkohaematológiai és csontvelő transzplantációs osztálynak. Az ajándékot prof. dr. Nagy Kálmán osztályvezető főorvos vette át.

– Ebben az esztendőben is folytatódott a hagyomány – mondta a főorvos. – Mintegy tíz jelentősebb felajánlást kaptunk, ezek összértéke elérte a harminc millió forintot. Aztán sok kisebb értékű műszert, gépet, tartós használati tárgyat, játékot, sőt pénzt is kaptunk azoktól, akik megengedhetik maguknak a jótékonykodást. Név szerint azért nem említek senkit, mert a felsorolásból biztosan kifelejtenék valakit. Minden adományt, amellyel hozzájárultak kis betegeink gyógyulásához, hálásan köszönök az osztály és a gyerekek nevében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában