IATA: a prémium utasokra hárítják át a magasabb kerozinárakat a légitársaságok

Budapest – A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint a légitársaságok a prémium utasokra hárítják át az egyre magasabb kerozinárak miatti pluszköltségeket, emiatt az idén az első negyedévben csökkenés helyett még emelkedett is a légicégek jövedelmezősége.

A szervezet honlapján közölt elemzés szerint 2018-ban eddig 55 százalékkal növekedett a kerozin ára, már 90 dollár környékén van hordónként. A légitársaságok jövedelmezősége azonban az első negyedéves pénzügyi beszámolók alapján még javult is, a haszonkulcs 4,9 százalékról 5,6 százalékra emelkedett. A javulás motorjai az európai és észak-amerikai légitársaságok voltak.

Az adatok szerint az idén a prémium utasok (prémium turista, business és első osztályú utasok) haszonkulcsa jelentősen, 5 százalékkal emelkedett kezdetben, majd megtorpant. Az IATA ezt azzal magyarázza, hogy a fizetőképesebb, kevésbé árérzékeny utasokra terhelték rá a légitársaságok a kerozinárakat.

A marzs megtorpanása azonban az erős árversenyre is visszavezethető, a hálózatos légitársaságok ugyanis – bár bevételeik jelentős része a turista osztályon utazókból fakad – inkább az üzleti és prémium utazókra fókuszálnak. Az üzleti utasokra alapozó Weco Travel korábbi, Magyarországot és a közép-kelet-európai régiót magába foglaló elemzése azt mutatta ki, hogy az utasoknak mindössze 15 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, de a jövedelmezőség rajtuk kétszeres.

A magyar piacon az üzleti utazók körében London, Párizs és Róma a legnépszerűbb, a legtöbben a Wizz Air, a Lufthansa és az Emirates járatait választják.

-MTI-