Helyi közélet

2012.09.03. 11:20

Nézőpont: Közgazdasági tapéta

<em>Egy ismerősöm meséli hogyan zajlott az előszobájának tapétázása. Nem nagy ügy, de hát nem mindegy hogy néz ki, mert amikor valaki bemegy a lakásba, mégiscsak azt látja először. Nos a tapétakínálatra nem lehet panasz. Gyakorlatilag bármi hozzáférhető, egy monte carlói milliomos lakberendezője sem választhat más rendelhető kínálatból, mint bárki hazánkfia itthon. Csak pénz kérdése az egész, mert akad ezért olyan tapéta is, amiből egy-két könyvjelzőt csinálni már befektetés léptékű költés</em>. <strong>Kiss László jegyzete</strong>.

Egy ismerősöm meséli hogyan zajlott az előszobájának tapétázása. Nem nagy ügy, de hát nem mindegy hogy néz ki, mert amikor valaki bemegy a lakásba, mégiscsak azt látja először. Nos a tapétakínálatra nem lehet panasz. Gyakorlatilag bármi hozzáférhető, egy monte carlói milliomos lakberendezője sem választhat más rendelhető kínálatból, mint bárki hazánkfia itthon. Csak pénz kérdése az egész, mert akad ezért olyan tapéta is, amiből egy-két könyvjelzőt csinálni már befektetés léptékű költés. Kiss László jegyzete.

A kritikus keresztmetszet az, hogy ki rakja fel, mikor, hogyan és mennyiért. Az idézett esetben a javarészt külföldön dolgozó full megbízható szaki csak egyetlen bizonyos napon ért rá – és hát ez okozott némelyes szinte bohózatba illő bonyodalmakat, merthogy a tapéta nem jött meg. És így vagyunk ezzel minden más területen is. Gyakorlatilag ma Magyarországon termékben, anyagban, szakirodalomban, áruban minden elérhető, ha valaki akarja. A gond ott kezdődik, amikor valamit elő kellene állítani mindebből, azaz – közgazdasági nyelven szólva – „hozzáadott érték”-nek kell keletkeznie, de minimum egy príma szolgáltatásnak.

Demján Sándor a nagy szószólója annak, hogy a szakmunka, a szakmunkások, a szakik megbecsülését rangját, vissza kell állítani. Addig nem lesz előre, amíg ezt nem oldjuk meg. Világos alighanem mindenkinek ma már, hogy kis hazánk nem lesz a fogyasztás mekkája. Soha nem leszünk az az ország, ahol egyszerűen a vedd meg és dobd el alapon működik, vár minket minden készen, csak venni, venni, venni kell. Erről a sínről a történelmi nyugatnak is le kell lassan jönnie, mi meg fel se zakatoltunk rá, és már nem is fogunk. Be kellene állnia egy normális egyensúlynak szakmunkával, jó színvonalon kivitelezett és karbantartott javak és a gyakran cserélt tömegtermelt cikkek között. Azt azért könnyű belátni, hogy az a mosógép, ami javíthatatlannak van tervezve eleve, meglehet munkát ad valakiknek egy gyárban távol tőlünk, de elvesz egy másik embertől vagy emberektől, akik meg mellettünk, a mi városunkban falunkban élnének meg, ha tudnának javításból, szervizből, és itt fogyasztanának a mi boltjainkban. Bár meglehet, az is a multié.

Nem vagyok közgazdász, de nem tudom elhinni, hogy az egyetlen társadalmi modell az, amit az agyatlan, állandóan növekedő fogyasztás tart fenn – és nem létezik az a másik amiben ésszerűen élünk, minőségi munkát kapunk és fizetünk meg azoknak, akik körülöttünk élnek, és a környezet, amit városnak, falunak, akárminek nevezünk, normálisan működik. Nem lenne jó, ha eljutnánk oda, mint Anglia, ahol az angol munkaadók mondják: isten ments az angol szakmunkástól, jöjjön helyette a lengyel, a magyar, a román, a hindu, akárki.

Nem mehet el mindenki, kell itthonra is a jó szaki, mert meg – ne sértődjön senki – de tapétával kereskedni egyszerűbb, mint jól felragasztani. Egy western filmben mondták: óvakodj attól az embertől, aki szerszámot árul, de soha nem használta. Ez úgy igaz ránk, hogy óvakodj attól a társadalmi modelltől, amiben lassan senki nem tud szerszámot használni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában