Húszassal kezdik az évadot

Takács Péter
Takács Péter

Szerdán 18 ótártól,
Diósgyőrben, a DVTK – Vasas
Ligakupameccsel kezdődik a 2009/2010-es
labdarúgó idény.


Három kapus és tizenhét
mezőnyjátékos közül
válogathat Aczél
Zoltán
, a DVTK vezetőedzője a
2009/10-es szezon első tétmeccse
előtt. Ugyanis a labdarúgó Ligakupa
A-csoportjának 1. fordulójában, a
Diósgyőri stadionban, a
Diósgyőri VTK ellenfele a
Vasas együttese lesz, és ezen a
találkozón csak azok léphetnek
pályára piros-fehérekben, akiknek
a Magyar Labdarúgó
Szövetségben
kedden bemutatott
érvényes szerződésük
alapján a
játékengedélyüket is
kiállították a
labdarúgó szövetségben. A
DVTK technikai vezetője, Farkas
Gábor
húsz
szerződést vitt magával kedden
Budapestre, ezekben az volt a közös, hogy
mindannyian a DVTK játékosai
voltak az előző szezonban is. A régiek
alkotta 22 fős keretből csupán 2
játékos szerződésének
végre nem került pont. Nagy
Béla
, a csapatot
működtető DFC Kft. tulajdonosi
képviselőjének elmondása
szerint, Kerényi Gábor
és Menyhért Gergő
szerződésének néhány
pontja még tisztázásra szorul,
ezért ők a Vasas ellen biztosan nem
játszanak. Ahogy azok az új
játékosok sem, akik ugyan a
DVTK-nál edzenek, de
aláírt szerződésük
még nincs. Ez pedig azt jelenti, hogy a
Debrecenből érkezett
különítmény, a Faggyas
Milán
, Huszák
Tamás
, Nagy
Róbert
, Spitzmüller
István
kvartett, valamint Kerek
Norbert
(ex-Slavia Praha), a szerb
Nemanja Bulatinovic (ex-Partizan
Beograd) és a román Ioan
Pisoiu
(ex-Muresul Deva) csak néző
lesz a Ligakupa meccsen. Nagy
Bélától
azt is megtudtuk,
hogy azon dolgoznak, hogy Aczél
Zoltán
válogatási
lehetőségei bővüljenek, és
a tulajdonosi képviselő szerint a bajnoki
nyitányig húsznál biztosan
több játékos alkotja majd a
DVTK keretét.

Komolyan


– Nem mondom, hogy nem érdekes
számunkra a Vasas elleni Ligakupa
meccs, ugyanis nekünk minden
összecsapást komolyan kell vennünk
– jelentette ki Aczél
Zoltán
, a DVTK
vezetőedzője. – De azért annyit
hagy mondjak, hogy a Debrecen elleni szombati
bajnoki jóval nagyobb téttel bír
számunkra. Hogy kiket fogok
pályára küldeni a Vasas
ellen, azt csak a meccs napján fogom
eldönteni, és arról is csak
szerdán határozok, hogy ki mennyi
játéklehetőséget kapjon,
ugyanis már a szombati bajnokira is
figyelnünk kell.

A DVTK
kerete a Vasas ellen

Kapusok:

Köteles
László,

Somodi Bence,

Giák Tamás.

Védők:

Kállai Norbert,

Boris Milicic,

Gohér Gergő,

Despot Viskovic,

Bokros Tibor,

Nagy Gábor,

Horváth Szabolcs.

Középpályások:

Lakatos Béla,

Takács Péter,

Búrány
Zoltán,

Lipusz Norbert,

Horváth
Ádám,

Kovács Ádám,

Lippai Ákos.

Támadók:

Kleiber Dávid,

Szabó Viktor,

Balajti Ádám.


Címkék: , , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s