Húsz új rendőrautó Veszprém megyében

Húsz új rendőautót adott át csütörtök délelőtt Veszprémben dr. Horváth Imre megyei rendőrfőkapitány. A 105 lóerős, 1,6 literes, klímával és egyéb kényelmi eszközökkel is felszerelt járműveken hét kapitányság osztozik.

A Veszprém megyében működő 150 rendőrségi jármű 60 százalékát már az utóbbi két évben érkező bérelt autók adják – mondta a Független Hírügynökségnek Dániel-Tóth Zoltán a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság sajtóügyeletese. A mostani gépkocsiátadástól azt várják, hogy a megyében élőknek és a Balaton partra érkező turisták számára is magas szintű közbiztonságot tudjanak biztosítani.

Az új autók közül egyet – egyet az ajkai és a balatonalmádi, kettőt – kettőt a balatonfüredi és a várpapoltai, hármat a tapolcai, négyet a pápai míg hetet a veszprémi rendőrök vettek használatba.