Húsz órán belül öt év börtönre ítélték a rablót

Illusztráció
Illusztráció
Miskolc – Egy tévé dekóder és egy antenna volt a zsákmánya a fosztogatónak.

Az alig 20 éves férfi május 3-án este azzal a szándékkal ment idős ismerőse sátoraljaújhelyi lakására, hogy onnan – kihasználva a sértett gyengébb fizikumát – egy dekódert és antennát hozzon el. Az ablakon kopogott be a férfihoz és követelte a műszaki eszközöket. A sértett ezt nem akarta átadni, és megpróbálta az ablakot is becsukni, de a vádlott belökte az ablakot, majd bemászott a lakásba. Magához vette a dekódert és az antennát, majd távozni akart, de a házigazda elé állt. A vádlott nagy erővel ellökte őt, minek következtében az ágyra esett. A vádlott ezután a műszaki cikkekkel együtt kimászott az ablakon és távozott.

Gyorsított eljárással

Alig másfél óra múlva a rendőrség elfogta és őrizetbe vette a visszaeső férfit, aki korábban erőszakos cselekmények miatt volt elítélve. A vádlottat a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség másnap délután bíróság elé állította. A Sátoraljaújhelyi Járási Bíróság gyorsított eljárásban bűnösnek mondta ki a férfit rablás bűntettében és 5 év börtönt szabott ki. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezett.

ÉM-SZB








hirdetés