Húsz jogosítványt vontak be Borsodban a rendőrök

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: police.hu
Miskolc – Húsz jogosítványt vontak be a rendőrök az elmúlt napokban ittas járművezetőktől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Volt olyan sofőr is, aki vezetői engedély nélkül és ittasan ült volán mögé.

Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság két sofőrrel szemben. Egyiküket 2016. július 11-én 16 óra körül Ózdon, a Piac úton vonták ellenőrzés alá. A másik férfit július 17-én 21 óra körül Járdánházán szűrték ki a rendőrök. A helyszínen a férfinél alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A járőrök csak az elsőtől tudták a helyszínen elvenni a jogosítványt, mivel a másik papírok nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrök az elmúlt napokban 25 ittas járművezetőt szűrtek ki, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A főkapitányság elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedésrendészeti feladatok maradéktalan ellátása mellett a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása. A közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzések végrehajtására.

A megye útjain 2016. július 11-e és július 17-e között 70 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetnél volt olyan sofőr az okozó, akinél a helyszínen alkalmazott alkoholszonda elszíneződött. Az adott időszakban 20 olyan ittas járművezetővel szemben indult hatósági eljárás, akiknél a rendőrök a helyszínen azonnal bevonták a jogosítványukat, illetve további 4 sofőrrel szemben indult közigazgatási hatósági eljárás.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés