Húsz év után újraindul a katonaipilóta-képzés Magyarországon

Budapest – Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison – mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Koller József közölte: a képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé.

Elmondta: a négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.

Kétéves általános tanulmányokat követően Szolnokon kapnak gyakorlati képzést a hallgatók. Ott 220 órás repülési tapasztalatot szereznek a diploma megszerzéséig – tette hozzá.

A dandártábornok a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról szólt, hogy a pilótaképzés 15-20 hallgatóval indul 2018-ban.

A bejutás legfontosabb feltétele a kifogástalan egészségi állapot. A háromnapos vizsgálatot Kecskeméten végzi a honvédség orvosi bizottsága – mondta.

– MTI –