„Húsz esztendő földtörténeti mércével mérve csekélység”

Akt.:
Emlékoszlopot avattak a jeles évfordulók alkalmából
Emlékoszlopot avattak a jeles évfordulók alkalmából - © Fotó: Ádám János
Aggtelek – Magyarország és Szlovákia köztársasági elnöke is ellátogatott kedden Aggtelekre.


„A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelőssége” – idézett kedden Aggteleken Ferenc pápa enciklikájából Áder János köztársasági elnök.

A környezetvédelem és a természetvédelem fontosságát hangsúlyozta kedden Agg­teleken, a Baradla-barlang hangversenytermében a magyar és a szlovák köztársasági elnök, akik részt vettek a világörökséghez tartozó Aggteleki-karszt és az ahhoz kötődő Szlovák-karszt kutatásáról és védelméről szóló konferencia nyitóprogramján. Aggteleken ezen a héten többszörös jubileumot ünnepelnek. A nemzeti park 30 éves, a határ két oldalán lévő karszt pedig 20 éve lett a világörökség része.

Közös szenvedély

Áder János hangsúlyozta: az itt élők pontosan tudják, hogy milyen egyedülálló érték rejtőzik a mélyben, és a húsz évvel ezelőtti döntés azt bizonyítja: ez a barlangrendszer nemcsak a két ország, hanem a világ öröksége is.

„Húsz esztendő földtörténeti mércével mérve csekélység, húsz év alatt egy cseppkő 4 millimétert nő, ebben a barlangban sok millió év alatt jöttek létre ezek a természet alkotta csodálatos alkotások. Ugyanakkor húsz év emberi mércével mérve már jelentősnek mondható” – utalt Áder János a 20 évvel ezelőtti döntésre. Mint mondta: az elmúlt 20 évben csaknem 300-ra nőtt a két ország alatt húzódó barlangok száma, hiszen ezek az évtizedek a két ország szakembereinek közös szenvedélyéről, munkájáról, és egy közös szemlélet kialakításáról szóltak.

A magyar köztársasági elnök kiemelte: az elmúlt 20 év arra is bizonyosságot szolgált, hogy elkerültük a „magabiztos, pökhendi, időnként csak a profitra koncentráló ideologikus beavatkozást”, ennek köszönhetően a barlang 99 százaléka ma is érintetlen.

Védeni kell

Andrej Kiska szlovák államfő úgy fogalmazott: a természetet védelmezni kell, gyakran tőlünk is, mivel „a környezetpusztításnak éppen az ember a legjelentősebb tényezője”.

– Az Aggteleki- és a Szlovák-karszt a két ország közös, a világ által is elismert öröksége, természeti kincse, az itt dolgozók arra törekszenek, hogy a következő nemzedékeknek is megőrizzék ezt az egyedülálló értéket, amely túllép a nemzeti határokon – tette hozzá. Elmondta azt is, Szlovákia a Világörökség listáján 5 kulturális és 2 természeti értékkel szerepel, ami megtiszteltetés, de nagy felelősséggel is jár.

A Baradla-barlang hangversenytermében tartott ünnepség hangversennyel zárult. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Kodály Zoltán: Galántai táncok című művét adta elő. Ezután a két köztársasági elnök Aggteleken a jubileumok alkalmából emlékoszlopot avatott, majd a határ túloldalán fekvő domicai barlangot tekintették meg.

– Hegyi Erika –

 


Az első nemzeti park

Az Aggteleki Nemzeti Park Magyarország nemzeti park­jai közül az első, amelyet hangsúlyozottan a földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvására hoztak létre 1985-ben. A nemzeti park a hajdani Gömör–Tornai-karszt részeként a Sajó és a Hernád folyó között mintegy 20 ezer hektáron helyezkedik el. Az Agg­teleki- és a Szlovák-karszt barlangjainak csaknem egésze még teljes mértékben eredeti természetes állapotában van és megfelelően védett.

A természetvédelem fontosságáról szólt a magyar és a szlovák államfő Aggteleken

Aggtelek, 2015. szeptember 22., kedd (MTI) – A környezetvédelem és a természetvédelem fontosságáról beszélt Aggteleken a Baradla-barlangban Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök, akik kedden részt vettek a világörökséghez tartozó aggteleki-karszt és az ahhoz kötődő szlovák-karszt kutatása és védelme című konferencia nyitóprogramján. tovább »


Harminc éve lett nemzeti park az Aggteleki-karsztt

Aggtelek, 2015. szeptember 22., kedd (MTI) – Harminc éve, 1985-ben nyilvánították nemzeti parkká az Aggteleki-karsztot, a magyar-szlovák határ két oldalán lévő térség tíz évvel később a Világörökség része lett. Az évfordulók alkalmából kedden ünnepséget rendeznek Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák államfő részvételével. tovább »