Húsvétváró termelői vásárt tartottak Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Első alkalommal rendezett Húsvéti Termelői Vásárt Kazincbarcikán a Don Bosco Sportközpont. Az eseményen 23 termelő mutatkozott be a létesítmény parkolójában.

A rendezvény megnyitóján előbb Seres Ottó, a Don Bosco Sportközpont igazgatója, Vitális Gábor tartományi vikárius, Szaniszló János, a Kazincbarcikai Járási Hivatal vezetője, valamint Demeter Zoltán, a térség parlamenti képviselője köszöntötte a megjelenteket. Ezután Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere nyitotta meg a rendezvényt. A városvezető örömét fejezte ki, hogy a település újabb színvonalas programmal gazdagodott.

A húsvétváró eseményen 23 termelő mutatkozott be termékeivel, melyek között a mangalicahús-készítmények éppúgy megtalálhatók voltak, mint sajtok, tojások, borok, pálinkák, kézműves termékek, sőt önkormányzati kiállítók is érkeztek a vásárra, ők többnyire a vendéglátást biztosították. Seres Ottó elmondta, a rendezvényt hagyományteremtő céllal szervezték meg.

Az egész napos programot népzenei és néptáncműsorok színesítették, tárlat nyílt a sportközpontban húsvéti tojásokból, de volt többek között tojásfestő és húsvéti játszóház, egészségügyi előadás, lovagoltatás, sétakocsizás és állatsimogató is.

ÉM








hirdet�s