Húsvét – Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Húsvét – Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények
Budapest – Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt – írták.

Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai) és általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak.

Ezen a napon az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.

A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.

Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét. A hívek könyörgése után a pap a virágvasárnap letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt – olvasható az MKPK közleményében.

A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak.

“A keresztút segít megérteni a történelem drámáját, de a hívőket biztosítja arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, mert ez a végső, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme” – fogalmaztak.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s