Humor

2008.11.14. 17:29

Emberek, akiket megöltek a találmányaik

<p>Hírnévre és vagyonra vágytak, találmányaikkal azonban csak a saját sírjukat tudták megásni. Az utókor pedig úgy emlegeti őket, mint a technikai forradalom koránok kontárjait.</p>

A következő emberek akár általános iskolai tananyagként is szolgálhatnának korszakalkotónak szánt találmányaikkal. A sors azonban más szerepet szánt nekik. Jobbára egyiküknek sem sikerült világmegváltó ötleteiket megvalósítani, abban azonban nem különböznek egymástól, hogy valamennyiüknek saját rögeszméjük jelentette a végállomást.

Rossz vér

Alexander Aleksandrovich Bogdanov (1873-1928) orosz polihisztor talán a legismertebb mind közül. A reáltudományok iránti érdeklődésén túl Bogdanov a kor egyik legismertebb orosz filozófusa volt, vesztére azonban az orvostudományban szeretett volna maradandót alkotni.

Abban a hitben élt, hogy a teljes vércsere lehet a kulcs a fiatalság megőrzéséhez, és nem is volt rest saját magán végrehajtani a kísérleteket. Fiatalabb kollégái adták alá a lovat, vagyis ők győzték meg mentorukat, hogy legalább 10 évet letagadhat korából a forradalmi eljárásnak hála. A végállomást a 11-ik teljes vércsere jelentette számára, mikor is - vesztére - egy maláriás és TBC-s diákja szolgáltatta az utolsó adag vért.

Az első légibaleset

A Wright fivérek előtt jópáran próbálkoztak a levegőbe emelkedni. Ezzel még nem is lett volna baj, ottmaradni, illetve biztonságosan lejönni elég bajos dolognak bizonyult még 1896-ban. A repülés korabeli bolondjai közt is talán Otto Lilienthal volt a legismertebb, akinek elsőként sikerült egynél több siklórepülést végrehajtania maga építette masinájával.

Az ígéretes kezdés azonban tragédiába torkollott. Történt ugyanis, hogy kb. 150 méter magasságból lezuhant, eltörte a gerincét, majd következő nap bele is halt sérüléseibe. Ha életében nem is, de halála után elismerte munkáját a többi  "szakmabeli." Úgy tartották számon, mint a repülős egyik igazi úttörőjét.

A "tesztugrás"

Még Bogdanov vagy Lilienthal halálának oka inkább a hiúság vagy a megszállottság volt, addig "Repülő Tailor" szimplán egy emeletes bolond volt, akinek ámokfutása csupán 5-6 másodpercig tartott. Nagyjából ennyi időbe telt, még az Eiffel Torony első szintjéről a betonra érkezett.

Történt ugyanis, hogy 1912 február 4-én Tailor egy fura hacukában jelent meg a torony lábánál. Ő ejtőernyőnek nevezte találmányát, a rend szigorú őreinek pedig azt mondta, hogy biztosítókötéllel hajt végre "tesztugrást" a mintegy 60 méteres magasságból. Mint kiderült, nem mondott igazat...

Az ember, aki megúszta....

Létezik egy olyan legenda, miszerint Dr. Joseph-Ignace Guillotin-nal is saját találmánya végzett. Guillotin szentül hitte, hogy találmánya humánus eszköz, és a nyaktiló megépítésével az emberiség javát szolgálja, de valószínűleg maga nem szeretett volna alá kerülni. Pedig ironikus mód kishíján ő is a nyaktiló alatt végezte. 1700-as évek végén ugyanis bebörtönözték, és csak szerencsével kerülte el, hogy maga is "humánus kivégzés" sorsára jusson. Ez a csúfság a tévhittel ellentétben nem esett meg, ugyanis Guillotin 1814-ben a természetes halállal végezte.

  • Az egyetlen esélyed, hogy benne legyél...
    Mi köze egymáshoz az erotikának és a szívátültetésnek? Egy donoralapítvány ez előbbit hívta segítségül céljai népszerűsítése végett.

  • Jobban félünk a pókoktól, mint a haláltól
    A test legerősebb izma a nyelvben van, a jegesmedvék viszont mind balkezesek. Érdekes, de haszontalan tények rólunk és az állatvilágból.

  • Műszakváltás a Fehér Házban
    Az első nap. Halálosan kialvatlanul, de a tegnapi örömmel a szívében Obama benyitott az ovális szoba ajtaján...

  • Humor rovatunk
  •  

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!