„Hozzátartozik az ünnephez. Mint a bejgli, a mézeskalács és a szeretet”

Akt.:
„Hozzátartozik az ünnephez. Mint a bejgli, a mézeskalács és a szeretet”
© Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Csajkovszkij: A diótörő, közelebb a számítógéphez szokott mai gyerekekhez.

A klasszikus karácsonyi mesét, Csajkovszkij utolsó balettjét, egyben utolsó színpadi művét, A diótörőt számtalanszor vitték már színre. Ám ez a Miskolci Nemzeti Színházban bemutatandó mesebalett igazán újszerű köntöst kapott. Erről beszélt Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője, a darab rendezője és koreográfusa.

Egyrészt, másrészt

– Szerettünk volna igazi családi programot kínálni a közönségnek, ezért esett a választásunk ismét A diótörőre, annak rövidített változatára – bocsátotta előre. – Úgy gondoltuk, nem tévedhetünk a választással, hiszen a Miskolci Nemzeti Színház is éveken át játszotta a karácsonyi időszakban, és mindig nagy sikert aratott, mindig szerették a nézők.

Ez a fantasztikus karácsonyi történet mondhatni hozzátartozik az ünnephez. Mint a bejgli, a mézeskalács és a szeretet. Lesz mindez a mesebalettben is. A jelmezek, a sminkek is klasszikusak, ám a játéktér háttere vetített, ez közelebb áll a számítógéphez szokott mai gyermekek világához.

Ehhez igazítottuk a koreográfiát is: vegyítjük a klasszikus és a kortárs táncot, hiszen a Miskolci Balett sem egy klasszikusbalett-társulat. Ez nem az a hagyományos Dió­törő, amelyiket a Nagyszínházban láthattak korábban a nézők, de Marika és a herceg mindenképpen klasszikus lesz, csak éppen korszerű megfogalmazásban – jelentette ki.

Izgalmasabb, pergőbb

A vetített háttérről szólva elmondta: vetített lesz a ház, a szoba, a hó, az udvar, ezek a díszlettel, a sminkkel, a tánccal kiegészülve megteremtik a mesevilágot.

– Ez nagyobb szabadságot ad, hiszen ennyi díszletet nem tudtunk volna felállítani, de vetíteni akár minden jelenethez mást lehet. Ezáltal izgalmasabbá, pergőbbé tudjuk tenni az előadást, igazodva a mai gyerekek magasabb ingerküszöbéhez. A vetítés révén az előadás hasonlatos lesz egy képeskönyvhöz vagy egy rajzfilmhez, ami egyszersmind a felnőttek számára is izgalmas látványvilágot kínál.

Előbb táncolták…

Érdekes egybeesés, hogy a Marikát megformáló Szűcs Boglárka, akárcsak a címszerepet játszó Medvecz Marcell (a vele készült interjút december 3-i számunk 7. oldalán közöltük) mindketten gyermekkoruktól játszottak különböző, kisebb szerepeket A diótörőben, s mindketten előbb táncoltak benne, mintsem látták volna magát az előadást.

Először Marika

– Sok kedves élményem fűződik A diótörőhöz. Ebben a darabban léptem először színpadra a Thália Színházban mint Vendégkislány, majd Marcipán és Hópehely, iskolás éveim során pedig nyolc éven át minden decemberben jelen volt A diótörő az életemben, s mindig örömteli élményt adott.

Most különösen, hogy Marika lehetek benne. Ez egyszerre jelent kihívást tánctechnikában és a karakter megformálásában. Szeretném, miképp más szerepeim során, a saját személyiségemre formálni a karaktert, s belülről jövő, igazi érzéseket közvetíteni a közönség felé – mondta el a táncművész.

Szűcs Boglárka azt is elárulta: a spicc-cipős, klasszikus tánc a láb számára megterhelőbb, nagyobb technikai stabilitást kíván.

Szalóczi Katalin


Színlap

Csajkovszkij: A diótörőBemutató-előadása: december 10. – Játékszín 11 óra

  • Stahlbaum főtanácsos: Lukács Ádám
  • Stahlbaumné: Kocsis Andrea
  • Marika: Szűcs Boglárka
  • Lujzi: Szeles Viktória
  • Misi: Dragos Dániel
  • Drosselmeyer: Fűzi Attila
  • Diótörő: Medvecz Marcell
  • Egérkirálynő: Tokai Rita
  • Egérkirály: Szabó Levente
  • Babák: Catherine Moore, Mohai Cintia
  • Őrmester: Muresan Aurel
  • Videótechnika: Hajdufi Péter
  • Asszisztens: Fűzi Attila
  • Ügyelő: Gazdóf Dániel
  • A koreográfiát tervezte és rendezte: Kozma Attila


Megküzd az Egérkirállyal

A történet alapját Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje képezi. Karácsonykor hihetetlen dolgok történnek Marikáék otthonában: egy hősies kis Diótörő megküzd a félelmetes Egérkirállyal, hogy megmentse a szeretet ünnepét. Egy kislány hol csodálatos, hol félelmetes álmai jelennek meg a történetben. Örök, klasszikus, kihagyhatatlan karácsonyi mese.