Horváth Ágnest javasolja az SZDSZ egészségügyi miniszternek- részletek

Horváth Ágnest javasolja új egészségügyi miniszternek az SZDSZ ügyvivői testülete – jelentette be szerdán Kóka János, a párt elnöke. A parlament egészségügyi bizottsága hétfőn hallgatja meg a miniszterjelöltet, így akár még aznap délután, a plenáris ülésen leteheti a miniszteri esküt. Arra, hogy ki legyen az egészségügyi tárca új államtitkára Horváth Ágnes tehet majd javaslatot. Kóka János, az SZDSZ elnöke azt mondta, hogy azt várja az új egészségügyi tárcavezetőtől, hogy vigye tovább az egészségügyi reformot, ezen belül is, a több-biztosítós rendszer bevezetését.

Horváth Ágnes, a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Molnár Lajos az egészségügyi reform fontos alapköveit tette le, ezek folytatására van szükség azért, hogy fenntartható, hatékony egészségügyi ellátórendszer jöjjön létre. A több-biztosítós rendszer ehhez olyan “búrát” ad, amellyel el lehet érni, hogy valódi verseny alakuljon ki a betegekért és az egészségügy a jelenleginél sokkal jobb színvonalon működjön – mondta az egészségügyi miniszter-jelölt. “Folytatjuk, megyünk tovább azon az úton, amelyen elindultunk” -tette hozzá.
Az új államtitkár személyével kapcsolatban Horváth Ágnes azt mondta, hogy már “vannak nevek a fejében”, de ezekről egyelőre nem beszél, a több-biztosítós rendszer bevezetéséről pedig két héten belül megkezdi a tárgyalásokat, a döntésnek szeptemberig kell megszületni.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszteri jelölését, az ügyvivői testület 2/3-a támogatta, egy érvénytelen szavazat volt. A másik jelölt Erdősi Attila, orvos-közgazdász volt, aki szintén részt vett az ülésen. A liberálisok Molnár Lajos lemondása után több mint 20 jelöltet hallgattak meg.