Horváth Ágnes kompromisszumos javaslatot tett a több-biztosítós modellre

Az eddigi több-biztosítós modell helyett vegyes modellről beszélt egy csütörtöki konferencián Horváth Ágnes, az SZDSZ egészségügyminiszter-jelöltje, amelyben a korábbi elképzeléseknél jobban érvényesül a verseny mellett a szolidaritás és a biztonság. A kompromisszumos javaslatot szerinte várhatóan a koalíciós partner is támogatja.

Az elképzelés szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egy részéből létrehoznának egy Állami Egészségbiztosítót, amely garantálná, hogy mindenkinek legyen egészségügyi ellátása – mondta Horváth Ágnes. Az állami biztosító a kötelező biztosítások területén is ugyanúgy versengene a piacon, mint a magánbiztosítók. A versenynek köszönhetően a biztosítók a legjobb ellátást nyújtó intézményekkel szerződnek majd, így javul az ellátás színvonala és gazdaságossága – tette hozzá. Hangsúlyozta azt is: a törvény kötelezi majd a biztosítókat, hogy valamennyi jelentkezővel szerződjenek.

Az OEP másik részéből jönne létre az Állami Alapkezelő szervezetet. Ez felügyelné továbbra is az APEH által beszedett, illetve a költségvetésből befolyó forrásokat – mondta a miniszter-jelölt. A pénz biztosítók közötti felosztása fejkvótarendszer szerint történne, amelyet a biztosítottak száma és demográfiai mutatói alapján állapítanak meg. Ezzel kiküszöbölhető a gazdag-szegény biztosítók kialakulása – tette hozzá.

A konferencia résztvevői közül sokan érveltek a jelenlegihez hasonló, de megerősített egybiztosítós modell mellett. A miniszter-jelölt szerint ez ellen szól, hogy egy ilyen rendszerben valójában nincs verseny és nem lehet megszüntetni a politikai befolyást sem. Az egy biztosítóért ugyanúgy a kormány vállalná a garanciát, mint ma az OEP-ért. Épp ezért nem lenne garantálható sem a jobb minőségű, sem a gazdaságosabb ellátás – tette hozzá Horváth Ágnes.








hirdetés




hirdet�s