Horváth Ferenc: “Minden mérkőzés ünnep”

Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője
Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője - © Fotó: Homoky György
Miskolc – Szigeti Oszkár, Palicskó Tibor, Tornyi Barnabás, Kulcsár Sándor és Vitelki Zoltán – hogy csak néhány nevet említsünk – után Horváth Ferenc is egykori diósgyőri labdarúgóként lett a DVTK vezetőedzője.

A két forduló után százszázalékos Diósgyőri VTK vezetőedzője a DVTK hivatalos honlapjának adott interjút.

– Már fiatalon tapasztalt edzőnek számítasz. Mekkora szerepe van ebben a sikeres labdarúgó pályafutásodnak?

Horváth Ferenc: Nem biztos, hogy jobbakat mondok az öltözőben, mint más edző, viszont ami elhangzik, az az én számból száz százalékig hiteles, ezért a játékosok jobban el is fogadják. Nem csak a mérkőzésekre, hanem a visszavonulás utáni életre is szeretném felkészíteni a labdarúgókat. Anyagilag és lelkileg hatalmas változást hoz, amikor véget ér egy karrier. Amikor én abbahagytam, dolgoztam az utánpótlásban, de egy évig nézni sem tudtam a felnőtt futballt. Anyagi szempontból sokan hiszik azt, hogy a most megkeresett pénz örökké tart, de elég, ha megvezetik egy befektetéssel, vagy egy jön egy válás, és a pénznek lőttek. Erre fel kell készülni, és azért tudok segíteni, mert már túl vagyok mindkettőn, és még mindig nem vagyok megélhetési edző. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem kérek fizetést a munkámért, de nem azért vállaltam el a diósgyőri feladatot sem, mert ételre kell a pénz.

– Tőled nem szokatlan módon, de rendkívül elegáns volt Felcsúton. A piros nyakkendőt például a DVTK tiszteletére szerezted be?

Horváth Ferenc: Megvolt már korábban, azonban most viseltem először, bejött a választás. Két dolgot szerettem volna kifejezni ezzel: számomra minden mérkőzés ünnep, aminek szépen felöltözve szeretem megadni a rangját, és azt is fontosnak tartottam a piros-fehér színek viselésével megmutatni, hogy szeretnék, és tudok is azonosulni a klubbal.

– Ezek szerint marad a piros nyakkendő?

Horváth Ferenc: Babonás vagyok, nem csak a nyakkendő, hanem a zoknitól és az alsónadrágtól kezdve az egész öltözékem ugyanaz volt az Újpest ellen is, mint másfél hete, de így lesz az FTC ellen is. Senki ne higgye, hogy nincs több ruhám, de bízom benne, hogy minél később kell a kispad előtt megmutatnom a közönségnek. Azonban nemcsak ebben, hanem sok másban is ragaszkodom a babonáimhoz. Egy példa, ami nem csak a saját, hanem a körülöttem lévők életét is megkeseríti: már játékoskoromban sem tolattam a kocsimmal meccsnapon, de most sem engedem a csapatbusz sofőrjének.

dvtk_ujpest_hgy04

– Rögtön az első találkozó után elkezdte skandálni a neved a közönség, te pedig engedtél a hívásnak, a csapattal és a szurkolókkal ünnepeltél.

Horváth Ferenc: Meglepett a közönség, de megleptem magam is, mert soha nem szoktam a mérkőzések után a lelátó előtt ünnepelni – legfeljebb az utolsó fordulóban -, hiszen az érdem a játékosoké, az edző egy fogaskerék a gépezetben. Borzasztóan örültem a drukkerek hívásának, már ezért az egy percért megérte elvállalni ezt a feladatot. Diósgyőri labdarúgóként korábban volt már ilyenben részem, de nem emlékeztem, hogy ennyire jó érzés.

– Korábban több helyen elmondtad, hogy többször keresett a DVTK, sorsszerű volt, hogy egyszer te leszel a Diósgyőr vezetőedzője?

Horváth Ferenc: Úgy látszik, hogy igen. Két alkalommal jutottunk el a tárgyalásokig, mindkétszer mást választott a klub, és megmondom őszintén, a második után azt gondoltam, soha nem ülök le a DVTK kispadjára. A harmadik megkeresnél sokat számított Benczés Miklós személye, mert a meccsek előtt nem szoktam beszélgetni az ellenfél edzőjével, de vele valahogy másként alakult, mert gyorsan kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a futballról. Sütő Szilárddal Győrben dolgoztam együtt, személyük garanciát jelentett számomra. És ami még fontosabb, Magyarországon egyedülálló programot vázoltak fel előttem, ami rendkívül vonzónak bizonyult

– Mi ragadott meg a programban?

Horváth Ferenc: Például a türelem. Nem azt várják el tőlem, hogy már ebben az idényben megnyerjünk mindent, nem ehhez vagyok szokva. Persze tudom, hogy a futballban viszonylagos a türelem fogalma, de így kimondva még egyszer sem hallottam. Másrészt nagyon szimpatikusak az utánpótlással kapcsolatos elképzelések, ami úgyszintén arra utal, hogy Diósgyőrben hosszú távra lehet tervezni. A labdarúgó és az eddigi edzői pályafutásom úgy alakult, mintha vándormadár lennék, pedig egész életemben állandóságra törekedtem. Bízom benne, hogy a DVTK-nál teljesül ez a vágyam.

– Nem lepett meg, hogy az utánpótlást is említetted, hiszen edzőként arról is ismert vagy, bátran nyúlsz a fiatalokhoz. Felcsúton például négy saját nevelésű játékos lépett pályára (Nemes Milán, Ternován Patrik és Oláh Bálint a kezdőcsapatban, Bacsa Patrik csereként), az Újpest ellen pedig Eperjesi Gábort is becserélted.

Horváth Ferenc: Többségük valóban nagyon fiatal, de nem lesz mindig így. Be kell tartani a fokozatosság elvét, hogy fel tudjuk építeni ezeket a játékosokat. Valószínűleg abból fakad a hozzáállásom, hogy 19 évesen már én is játszottam az NB I.-ben, pontosan tudom, mi motivál egy ilyen korú játékost, azonban azt is tudom, mennyire hullámzó egy fiatal teljesítménye. Jó alanyok, de kell melléjük a rutin.

– Másfél hét közös munka után újoncot avattál Felcsúton. Miért esett Oláh Bálintra a választásod?

Horváth Ferenc: Már érkezésemkor azzal fogadtak, hogy van itt egy tehetséges, jó felépítésű gyerek. Azt kértem, ne is mondják meg a nevét, ha valóban az, akkor úgyis észre fogom venni. És az első edzésen néhány labdaérintés után megkérdeztem, hogy rá gondoltatok? Legalább ennyire fontos, hogy csillog a szeme, nagyon figyel, amikor beszélek, mert játszani akar. Éreztem rajta, hogy élete célja a DVTK mezében pályára lépni az élvonalban, és akiben megvan a kellő belső motiváció, annak meg kell adni a lehetőséget, mert biztosan nem fog becsapni. Nem is csalódtam benne, az utolsó tíz percben görcsben volt mindkét lába, mégis mindig odasántikált, ahol helyezkednie kellett, vitte a szíve. Hozzáteszem, az InStat elemző rendszer szerint az összes játékos közül ő futotta a legtöbbet azon a mérkőzésen. Az Újpest ellen nem is lehetett kérdés, hogy a kezdőcsapatban van a helye, amit góllal hálált meg.

– A fiatalok után beszéljünk a külföldiekről!

Horváth Ferenc: Olyan légiósokat kerestünk, akik a valódi profizmusból valamit Diósgyőrbe csempésznek. Nono ifjúsági Európa-bajnoki címet ünnepelhetett nem is olyan régen, de közel negyven mérkőzése van a spanyol élvonalban is. Aki látta Murtaz Dausvilit játszani, vagy még inkább edzeni, az megerősítheti, hogy igazi példakép lehet. Dejan Karant még Kecskemétről ismerem, jó vérű gyerek. Mindannyian nyerő típusúak, akik meghatározhatják a csapaton belüli hangulatot.

– Pedig a sok jó idegenlégióssal megnehezíted a saját dolgod, mert például, ha az FTC ellen mind az öt pályára küldött külföldi kiválóan játszik, a következő fordulóban kettőt akkor is ki kell hagyni a kezdőcsapatból a Honvéd ellen. Hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni?

Horváth Ferenc: Lassan le kell ültetni egy matematikust is a kispadra, mert főleg meccs közben nehéz a sok ajánlásnak egyszerre megfelelni, és még a sportszakmára is figyelni. A játékosok tisztában vannak ezzel a helyzettel, én pedig elmondtam nekik, hogy ebben az idényben a rangsorban 16. ugyanolyan fontos, mint a 2., mert biztosan szükség lesz rá. Ezek a szabályok, ennek kell megfelelni, mert a profi egyik legfontosabb ismérve, hogy bármilyen körülményhez tud alkalmazkodni.

– Viszont a szabályokat sok esetben te magad állítod föl.

Horváth Ferenc: A profi futball nem fiatalemberek hobbija, hanem komoly szakma, ami szigorú szabályok mellett működik. Én mindent alárendelek a labdarúgásnak, amit elvárok a játékosoktól is. Ezért például az öltözőben tilos a telefont nyomogatni, azt szeretném – lehet, régimódi vagyok -, hogy inkább beszélgessenek egymással a csapattársak. Nem tartom magam keménykezű edzőnek, azonban azt soha nem engedem, hogy a csapat érdeke sérüljön. Például a szövegért, sportszerűtlenségért járó sárga és piros lapok miatt jár a büntetés, azonban Lázár Pál éppen azért nem fizet, mert a múlt vasárnapi mozdulatsorán látszik, nem hallotta a sípszót. Ha szándékosan, dühében csinálja ugyanezt, akkor biztosan megbüntettem volna.

– Milyen volt a DVTK a Videoton ellen?

Horváth Ferenc: Jellemző rám, hogy beleszerelmesedek a csapatomba, most is megvan a szikra köztünk. Hozzáállásban talán többet is kaptam a vártnál, árulkodó volt, ahogy a játékosok biztatták egymást a pályán, a cserék sprintben érkeztek, annyira be akartak állni, öröm volt látni Boti őszinte örömét a hajrában a védései után, és legvégül, amikor egymásra talált a szurkolótábor és a csapata. Ez az én közegem, ez vagyok én, amikor felszínre tör az érzelem, megmutatkozik a szenvedély. Jómagam a vereségbe kicsit mindig belehalok, a győzelemnek viszont határtalanul tudok örülni. Másképp nem lehet játszani, olyanokkal szeretek dolgozni, aki erre képesek.

– És az Újpest ellen?

Horváth Ferenc: A büntető megfogta a csapatot, a szünetben azt hittem az öltözőben, hogy meghalt valaki, de föl tudtak állni, ami nagyon dicséretes. Azt próbáltam elhitetni a fiúkkal, hogy ezt a mérkőzést a végén is meg lehet nyerni, hál’Istennek nem hallgattak rám, eldöntötték hamarabb. Ha a srácok a továbbiakban is így fognak futballozni, akkor el lehet kezdeni szeretni őket.

– És hosszú távon milyen csapatot szeretnél látni a DVTK mezében a pályán?

Horváth Ferenc: Olyat, amelyik dominál, birtokolja a labdát, helyzeteket alakít ki, de egyelőre ez nem valósítható meg, azonban nem teszek le róla. Ezért jelenleg a középső zónában védekezünk rendkívül agresszívan, és labdaszerzés után minél hamarabb próbálunk az ellenfél kapuja elé eljutni, mert ennek a társaságnak ez a játékmód fekszik. Ez is lehet rendkívül látványos játék, még ha a labdabirtoklás nem is 80-20 százalék.

– Ezek szerint nincs Horváth Ferenc-stílus?

Horváth Ferenc: Nincs, hanem Horváth Ferenc játékfilozófia van: a megalkuvást nem ismerő győzni akarás. Lehet hibázni, de utána nem a fejet kell lógatni, hanem minél hamarabb visszaszerezni a labdát. Szeretek olyan játékosokkal dolgozni, akik szenvedélyesek nyerni akarnak, az utolsó pillanatig nem adják föl. És ez nem csak a mérkőzésre, hanem az edzésekre is vonatkozik.

– Az edzések rendkívül látványosak, a nézők számára is szórakoztatók, de szemmel látható, hogy a játékosok is élvezik. Ez egy tudatos módszer, vagy abból fakad, hogy magad is labdarúgó voltál nem is olyan régen.

Horváth Ferenc: Játékoskoromban feljegyeztem azokat az edzésgyakorlatokat, amiben jól éreztem magam, mára sajnos mind idejétmúlt lett. Fontosnak tartom, hogy egy labdarúgó jól érezze magát az edzésen, mert akkor reggel úgy kel fel, hogy alig várja, mikor indulhat a pályára. A labda pedig azért kell minden gyakorlathoz, mert akkor nem csak az erőnlét, hanem a gondolkodás is fejlődik. Az alapok lerakása után a taktikát is játékos formában gyakoroljuk, mert számomra fontos, hogy szeressenek itt lenni a labdarúgók.

– Állandó másodedződ, Szamosi Tamás Diósgyőrben is segíti a munkád.

Horváth Ferenc: Szamó Szigetszentmiklóson a játékosom volt, csapatkapitány, Kecskeméten pedig már a segítőmként dolgozott, miként azóta minden állomáshelyemen. Jó szakembernek tartom, akinek szó szerint és képletesen is hátat merek fordítani. Ha két csoportban dolgozunk edzésen, akkor pontosan tudom, hogy mit és hogyan csinál, illetve abban is biztos vagyok, hogy soha nem fog megfúrni. Persze van köztünk egy kimondatlan egyesség, ha majd egyszer elérkezettnek látja az időt arra, hogy vezetőedző legyen, akkor sok sikert kívánva elengedem, de addig maximálisan támogatja az elképzeléseimet.

DVTK-Ujpest-05-aj

– A családod is követ Miskolcra?

Horváth Ferenc: Számomra az a legjobb kikapcsolódás, amikor otthon, a családom körében lehetek. Van egy 4, egy 13 és egy 16 éves fiam, valamint egy 23 éves lányom. A középső fiú kézilabdázik, mint az anyja, az idősebbik focizott, már abba kellett hagynia, a legkisebbet viszont még nem érdekli a foci, én pedig nem erőltetem. Mintegy tíz éve vettünk egy házat, ahol szeretek élni, bárhol edzősködtem, mindig ingáztam. Most átbeszéltem a feleségemmel és a srácokkal, és első alkalommal adtam fel ezt az életet a DVTK kedvéért. Nem mondom, hogy könnyen megy, de valamit valamiért. A mérkőzésekre, ha tehetik, akkor ők is eljönnek, az Újpest ellen például a fiúkkal együtt ünnepeltünk a győzelem után.

– Már ellenfélként is élvezet volt olvasni az egyedi nyilatkozataidat, honnan jönnek ezek?

Horváth Ferenc: Soha nem tervezem meg előre a nyilatkozataimat, mindig a pillanat szüli a mérkőzés után. Azt tapasztaltam, hogy a „rendes” nyilatkozataimat az egyik újságíró így, a másik úgy értelmezte, sokszor lehagyva az elejét vagy a végét, ami által megváltozott a mondanivalóm értelme. Viszont amikor „hülyeséget” mondtam, az mindig, mindenhol szó szerint jelent meg.

Forrás: dvtk.eu








hirdetés