Horn-Sólyom eszmecsere – Vasárnapi Hírek készül

Több mint fél órán át beszélt egymással Sólyom László köztársasági elnök és Horn Gyula volt miniszterelnök, a balatoni kormányüdülőben. A Vasárnapi Hírek úgy tudja, hogy nem pusztán udvariassági csevegésről volt szó. A két politikus az ország helyzetét vitatta meg, a személyes ellentétekről azonban nem beszéltek.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök júniusban terjesztette fel állami kitüntetésre Horn Gyulát 75. születsénapja alkalmából, ezt azonban Sólyom László már akkor aggályosnak nevezte, majd az Alkotmánybíróság vonatkozó határozata után elutasította a volt miniszterelnök kitüntetését. A köztársasági elnök indoklása szerint Horn Gyula mostanáig fenntartott és képviselt nézetei az 1956-os forradalomban játszott szerepéről, és ezen keresztül a forradalomról, nem egyeztethetőek össze a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjével.








hirdet�s