Hoppon maradt házkutatók

Szeged – Semmiféle bizonyítékot nem találtak a rendőrök “állam elleni összeesküvés előkészületeire” azoknál a szegedi egyetemistáknál, akiknek lakásait a napokban kutatták át.

A fiatalokhoz az interneten néhány hete megjelent felvétel alapján jutottak el, amelyen két férfi arról beszél, hogy miként fogja megtámadni a rendőröket március 15-én. Az egyetemisták egyike sem gyanúsított – írja a Magyar Nemzet.

A rendőrség még a hét közepén sajtótájékoztatón számolt be a házkutatásokról. Elhangzott, hogy lefoglaltak Molotov-koktél elkészítéséhez szükséges anyagokat, számszeríjat és a közbiztonságra veszélyes eszközöket.

Az egyik fiatal a lapnak elmondta, hogy az ő bűnük csupán annyi, hogy rendszeresen tüntetnek a kormány távozásáért, de erőszakos cselekményt nem terveztek. A fiú beszélt arról is, hogy barátnőjénél is házkutatást tartottak a rendőrök, és még egy 1956-os ünnepségen elszavalt vers szövegét is lefoglalták.








hirdet�s