Honvédelmi verseny a nagybarcai lőtéren

Balról: Lezák Zoltán, dr. Kresák Zoltán, Demeter Ervin és Pető Sándor
Balról: Lezák Zoltán, dr. Kresák Zoltán, Demeter Ervin és Pető Sándor - © Fotó: ÉM
Nagybarca – A MATASZ megyei, az MTTSZ Nagybarcai Területi Elnöksége, valamint az Edelény Város Technikai és Tömegsport Egyesülete szervezésében rendezték meg a közelmúltban Nagybarcán a II. Diák Honvédelmi Versenyt.

Három korosztály

Pető Sándor, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) B.-A.-Z. megyei elnöke köszöntötte a 71 több tusa versenyzőt és a felkészítőket. A gyerek korcsoportban 6 csapat indult, az ifjúságiaknál 4, a felnőtteknél pedig hét.

Demeter Ervin megyei kor­mánymegbízott megnyi­tó­já­ban Napóleon gondolatát idézte: „Egy igazi katona képes kitartóan és keményen harcolni egyetlen kis színes szalagért.” Beszédében felhívta a figyelmet a katonai hagyományok ápolásának fon­tosságára. A haza védelmében szükség van felkészültségre, tudásra és megfelelő képességekre. Az önkéntesek szerepe is jelentős, hiszen kiegészítik a hivatásos állomány tevékenységét.

Ezt követően dr. Kresák Zoltán, a MATASZ edelényi elnöke és a házigazda Lezák Zoltán, az MTTSZ nagybarcai elnöke ismertette a forga­tókönyvet, a szabályokat és az egyes versenyszámok lebonyolításának menetrendjét.

ÉM


Eredmények

A gyerek korcsoportban Bánhorváti I. csapata végzett az első helyen 80 ponttal, hajszállal megelőzve az ugyancsak 80 pontos Bánhorváti III. gárdáját, a 3. ózdi II. együttes 69 pontot ért el. Az ifjúságiaknál a MELK I. fölényes győzelmet aratott (138 pont), 2. Ózd ( 88), 3. BÜF Utánpótlásképző (58). A felnőtteknél Sárospatak diadalmaskodott (116 pont), 2. Kazincbarcika I. (97), 3. Edelény I. (96).