Holtan találtak egy kínai lelkészt, aki észak-koreaiakat mentett

Peking – Holtan találtak egy észak-koreai menekülteket segítő, koreai nemzetiségű kínai lelkészt a kínai-észak-koreai határ közelében, a pekingi külügyminisztérium nem rendelkezik megfelelő információkkal a halálesetről.

Hung Lej külügyi szóvivő Pekingben kérdésre válaszolva nem tudott részletekkel szolgálni a északkelet-kínai Csilin tartományi Han Csung-riul három nappal ezelőtti halálának körülményeiről. Meg nem erősített dél-koreai sajtóértesülések szerint viszont Han, aki 1993 óta vett részt a menekültek Dél-Koreába juttatásában, az északiak biztonsági szolgálatának áldozata lehet.

Han a Csangbaj templom pásztoraként volt ismert elsősorban abban a körülbelül egyharmad részben koreai nemzetiségűek által lakott Janpien prefektúrában, amely az országhatárt érinti.

A lelkipásztor minden jel szerint gyilkosság áldozata lett, de a kínai hatóságok erről részleteket nem közöltek. A médiában megjelent információk szerint az ügyben nyomozás folyik, és állítólag nem találták meg a férfi telefonját, ami azt jelenti, hogy összekötői, kapcsolatai és azok, akiket segített veszélyben lehetnek.

Az emberek Észak-Koreából történő kimenekítésére és külföldre, elsősorban Dél-Koreába juttatására évek óta külön iparág szerveződött a térségben; jelentések szerint az “ügynökök” 10 ezer dollárt kérnek az országból történő kiszöktetésért és további 3500-at a kínai határon kívülre juttatásért.

A hálózatnak, amely búvóhelyeket is biztosít, amerikai és dél-koreai személyek is tagjai, de ők felkészültebbek, védettebbek kínai partnereiknél.

Peking nem támogatja az észak-koreai menekültek befogadását, akiket – elfogásuk esetén – visszatoloncol hazájukba, amiért többször érték már nemzetközi bírálatok. Sajtójelentések szerint a kínai hatóságok lehetőséget nyújtanak észak-koreai biztonsági partnereiknek ahhoz, hogy a határ kínai oldalán is kutassanak a szökevények után.

– MTI –








hirdetés