HOLNAPRA Idén is keresik a legígéretesebb fiatal vállalkozót

Az Életpálya Alapítvány idén is meghirdette “Az év legígéretesebb fiatal vállalkozója” pályázatot. Az országos verseny fődíja félmillió forint, de valamennyi területi döntőn is százezer forint körüli pénzdíjakat osztanak ki.

Az Életpálya Alapítvány idén már tizenharmadszor hirdette meg “Az év legígéretesebb fiatal vállalkozója” pályázatot. A versenybe 18 és 32 év közötti fiatalok nevezhetnek be, akik még csak most most tervezik vagy 2006. április 1-je után indították el a vállalkozásukat. A pályázóknak üzleti tervet kell benyújtaniuk legkésőbb április 30-ig.

Az üzleti terveket májusban bírálja el egy szakmai zsűri, és a területi döntőkön személyesen is meghallgatják a fiatalok elképzeléseit.

Az országos döntő fődíja félmillió forint, valamint “Az év legígéretesebb fiatal vállalkozója” cím. A második helyezett 325 000, míg a harmadik 250 000 forintot kap. A területi és az országos döntők résztvevői értékes különdíjakat is nyerhetnek, például könyvelési szolgáltatást, szoftvereket, reklámlehetőséget és egyéb praktikus ajándékokat.

Az Életpálya Alapítvány segít a felkészülésben is, tanácsadóik hasznos tippeket adnak az üzleti, a marketing – és pénzügyi terv elkészítéséhez, a piackutatáshoz, a jogi kérdésekhez, illetve a kommunikációhoz is. Az alapítványt telefonon vagy e-mailben is meg lehet keresni, de március végén kétnapos üzleti terv-készítő tréninget is szerveznek.

“Az év legígéretesebb fiatal vállalkozója” pályázat beadási határideje április 30-a, bővebb információt pedig a www.eletpalya.hu honlapon lehet találni.

“Az év legígéretesebb fiatal vállalkozója” címet 2006-ban egy laskagomba-termesztő vállalkozás vezetője nyerte el. A pályázat második helyezettje egy ruhaszalon vezetője lett, míg a harmadik díjat egy fiatal bútorkészítő-restaurátor vállalkozónak ítélte a zsűri.








hirdet�s