Hollóháza vs. Bodrogkisfalud – Előbb villant, majd eltűnt a piros lap

Hollóháza vs.  Bodrogkisfalud  – Előbb villant, majd eltűnt a piros lap
Hollóháza – Példátlan eset történt a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjában.

A 23. forduló keretében vasárnap lejátszott Hollóháza – Bodrogkisfalud 1-1-re végződött meccs után Olexa Flórián, a hazaiak edzője többek között ezt nyilatkozta: „A játékvezetés kritikán aluli volt. Ilyet még nem láttunk: kiállította a játékosunkat és a meccs után visszavonta a piros lapot, így pár percet emberhátrányban játszottunk jogtalanul.”

Kettős hiba

A történtekkel kapcsolatban megkerestük Pecze Istvánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága játékvezetői bizottságának elnökét, aki – miután lapunktól értesült a fejleményekről – nyomozómunkába kezdett, majd így kezdte a beszámolóját:

– Beszéltem Marton Szilárd játékvezetővel, aki a 92. percben, azaz a találkozó hosszabbításában sárga lapot adott a hazaiak 7-es számú játékosának, Adam Hricnek, majd azt gondolta, hogy mivel korábban is kiosztott számára egy ilyen színű figyelmeztetést, felmutatta a pirosat is. Vagyis Hricet leküldte a pályáról, s pár másodperccel később, egy szabadrúgás elvégzését követően, lefújta a találkozót. A bírói öltözőben azonban észrevette tévedését, azt, hogy a 49. percben nem a hollóháziak 7-esét, hanem a bodrogkisfaludiak ugyanilyen számmal szereplő labdarúgóját, Gyarmati Zsoltot figyelmeztette sárga kártyával, vagyis a pirosat helytelenül vette elő. Ennek következtében helyre akarta hozni a hibáját, de egy másikkal tetézte: annulálta a felmutatott pirosat, amelyet nem írt be a jegyzőkönyvbe, csupán a sárgát rögzítette. Igen ám, de helytelenül járt el, ugyanis a kiosztott pirosat hibásan, vagy fogalmazzunk úgy, hogy önkényesen törölte el.

A jelentésében

Pecze István ezután arról beszélt, hogy miként kellett volna eljárnia Marton Szilárdnak:

– Az első és legfontosabb az, hogy ilyen és ehhez hasonló esetben a játékvezető mindent rögzítsen a jelentésében. A jogosan felmutatott sárgát és a jogtalanul előhúzott pirosat is. Ezt követően köteles lett volna taglalni a tévedését, ilyen ugyanis bárkivel előfordulhat, elvégre emberek vagyunk. A leírtak függvényében pedig az ügy nyilvánvalóan az MLSZ megyei igazgatóságának fegyelmi bizottsága elé kerül: a testület pedig, az általános gyakorlat szerint, ilyenkor – a játékvezetői jelentés alapján – semmisnek veszi a kiállítást, korrigálja a hibát.

Arra a kérdésre, hogy ezek után eltiltják-e a kétszeresen is vétkes sípost, Pecze István nem kívánt reagálni, de valószínű, hogy Marton Szilárdot egy ideig pihentetni fogják.

ÉM-KT

Könyvelési hiba…

„A történteket sajnálom – mondta érdeklődésünkre Marton Szilárd játékvezető, majd hozzátette: – Könyvelési hibát követtem el, ez pedig a találkozó után, az egyeztetésnél nyomban ki is derült. Aztán két rossz közül kellett választanom… Már csak annyit mondhatok, hogy az eset számomra nagyon tanulságos.”



Sporthírek






hirdetés