Holló és Benis is utazik az Universiadére

Akt.:
Holló és Benis is utazik az Universiadére
Pénteken megkezdődik Dél-Koreában az Universiade, mezőkövesdi résztvevőkkel.

Július 3. és 14. között rendezik meg az egyetemisták és főiskolások legnagyobb multisport eseményét, a 28. Nyári Universiadét a dél-koreai Gwangjuban (Kvangdzsuban). Az eseményen részt vesz a magyar férfi kézilabdacsapat is, melynek vezetője a mezőkövesdi Juhász István, és az utazó csapat tagja a júliustól a Mezőkövesdi KC-hoz visszatérő Benis Bence, valamint a dél-borsodi kapus, Holló Balázs is.

– Nehéz jóslatokba bocsátkozni – nyilatkozta lapunknak Juhász István. – Ellenfeleink közül a svájci és a brazil együttes nagy hagyományokkal bír az Universiade küzdelmeiben, komoly riválisnak számítanak, míg Izraelről nagyon kevés információnk van. Azonban a mi csapatunkat tartom olyan erősnek és egységesnek, hogy bárkit le tudjunk győzni, hiszen a gerinc a honi élvonalban edződik. Fontos lesz az is, hogy a hétórás időeltolódást milyen gyorsan vészeljük át, illetve az igen magas páratartalommal is meg kell majd küzdenünk. De optimista vagyok, és bízom benne, hogy a csoportkörben olyan eredményt érünk el, amelynek köszönhetően előkelő helyekért folytathatjuk majd a küzdelmeket.

ÉM-PA


A keret és a program

A magyar válogatott kerete:

Bali Richárd, Benmiloud Yassine, Benis Bence, Gerdán Tibor, Gyurkovics Péter, Herjeczki Balázs, Holló Balázs, Marczinkó Máté, Morva Zoltán, Németh Gábor, Németh László, Országh Ádám, Simon Bence, Szeitl László, Varsandán Áron, Varsandán Milán.


A magyar meccsek

  • Július 6.: Magyarország – Izrael
  • Július 7.: Svájc – Magyarország
  • Július 9.: Brazília – Magyarország



Sporthírek






hirdetés