Holle anyó a pécsi nyárban is megrázta

Hatalmas sikert aratott a miskolci Kivilágos kivirradtig-előadás a POSZT-on.
Hatalmas sikert aratott a miskolci Kivilágos kivirradtig-előadás a POSZT-on. - © Fotó: Bujdos Tibor
Pécs, Miskolc – Hatalmas sikert aratott a miskolci Kivilágos kivirradtig-előadás a POSZT-on.

Nem különleges időjárás-jelentés következik. Nem, nem szakadt le a hó júliusban a Mecsek alján, csupán arról van szó, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) kellős közepén mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház társulata a Kivilágos kivirradtig című előadását a honi színjátszás legnagyobb fesztiváljának versenyprogramjában.

Áradó figyelem

Megállt, megfordult, megtébolyult az idő. Két órára a Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínpadára költözött az a különleges, havas-fagyos István-nap, melyet Móricz Zsigmond remeke nyomán Rusznyák Gábor álmodott színpadra. S ezt a fajta álmodást a POSZT közönsége hatalmas lelkesedéssel fogadta.

A nézőtérről végig áradt a színpad felé a figyelem: igazi alkotó, együtt gondolkodó feszültség vibrált az előadás első pillanatától az utolsó hópehely alápilinkéléséig a nézők és színészek között. A nyelvi és szcenikai poénok éppen úgy ültek, ahogyan a Móricz-kisregény adaptációjának máig érvényes gondolatisága, jelesül a velünk élő antiszemitizmus, vagy a leg­alább olyan veszélyes joviális, polgári zsidózás. Ez Móricz Zsigmondot csakúgy izgatta, mint a ma emberét, hitbéli, vallási, etnikai vagy politikai hovatartozástól függetlenül.

Elragadtatott értékelők

A színpadon felvetett kérdések megvitatására, ki- és átbeszélésére a POSZT remek lehetőséget teremt, ugyanis az egyes előadásokat követő napon úgynevezett beszélgetésre várják a nézőket, szakmabelieket, ahol szakértők segítségével kaphatunk új, rejtett vagy más szempontokat a látott színpadi műről. Ez alkalommal a moderátor, Lévai Balázs beszélgetőpartnerei, Enyedi Éva színésznő, dramaturg, a Pintér Béla Társulata oszlopos tagja, valamint Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója voltak, akik Rusznyák Gábor rendező társaságában értékelték a látottakat.

Závada Pál kiváló írónk is elismerőleg köszönte meg a társulatnak, hogy ezt az égető, évszázados problémát ilyen gyönyörűen jelenítették meg a színpadon, mégpedig úgy, hogy nem foglaltak állást s nem kényszerítettek állásfoglalásra.

Az ítészek elragadtatással beszéltek a lüktetően egységes és őszinte alkotásról. Enyedi Éva külön kiemelte azt a polifonikus technikát – mely kiválóan működött az előadás egészében –, amikor is a színpad elején feltett kérdésre a játéktér egy más pontjáról érkezik felelet, valami egészen más szövegösszefüggésből. Gáspárik Attila pedig azt az egységességet hangsúlyozta, mely mind a zenében, mind a szövegben, ruhákban, díszletekben és színészi játékban áthatja a miskolci Kivilágos kivirradtigot.

Kicsit ugyan túlfinomkodónak ítélte az előadásban megjelenő halált az értékelő színésznő, s ezt a „Béresnek meg kell halnia!” felkiáltással hangsúlyozta. E megjegyzés természetesen hatalmas derültséget keltett, hisz jelen volt Béres Attila, a miskolci színház direktora is. Aki – ha már ilyeténképpen megszólíttatott – elmondta, hogy ő nem köthet gyeplőt a rendezőre, neki az a feladata, hogy hagyja és segítse mindabban, amit el akar mondani. Hozzátette azt is, hogy ez az előadás öntött új önbizalmat a társulatba és a színházvezetésbe is.

Itt, a POSZT-on is látva – számtalan kiváló honi produkció között – a miskolci Kivilágos kivirradtigot, bátran elmondható, hogy nem érdemtelenül került a versenyprogramba, s kifejezetten várható, sőt elvárható, hogy díjat hozzon el a fesztiválról. Hogy a zsűri is hasonlóan gondolkodik-e, arra szombaton derül fény.

– Ebner Béla –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés