Hol indulhatnak 2016/17-ben a DVTK Jegesmedvék?

Vajon mit hoz a távoli jövő a hokisoknak?
Vajon mit hoz a távoli jövő a hokisoknak?
Miskolc – A miskolci jégkorongcsapat háza táján egyelőre még csak a lehetőségeket vette számba.

Három héttel ezelőtt jelentették be, hogy az eddig Miskolci Jegesmedvék néven szereplő csapat a jövőben a DVTK Jegesmedvék nevet használja, annak eredményeként, hogy a sportszervezetet működtető gazdasági társaság tulajdonosi köre megváltozott, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának és élvonalbeli női kosárlabda-együttesének is többségi tulajdonosa a Miskolci Jegesmedve Sportszervező Kft.-ben is részesedést szerzett, és ez – információnk szerint – éves szinten több tízmillió forintos támogatást jelent a hokiklubnak. Ezen ünnepélyes bejelentés során, a sajtótájékoztató keretében a jégkorong sportszervezet többségi tulajdonosának, a Miskolci Jegesmedve Jégkorong Egyesületnek az elnöke, Egri István is nyilatkozott, aki arról, hogy mit hozhat az új alapokra helyezett tulajdonosi háttér, ezt mondta: „Nemzetközi eredményeket szeretnénk elérni, sőt szeretnénk az országhatáron túli ligákban szerepelni, és ez lehetőséget nyújt erre”.

Kifelé kacsingat

A sejtelmes kijelentésből sokan arra következtettek, hogy az immár DVTK Jegesmedvék néven szereplő csapat kifelé kacsingat a Mol Ligából, és más keretek között kívánja folytatni a jövőjét. Minderről Egri István annyit mondott lapunk érdeklődésére, hogy a mostani, a 2015/16-os évadban a nemzetközi porond, a Kontinentális Kupa mellett csak a Mol Ligában és a hazai sorozatokban indul majd a csapat, az ezt követő szezonnal kapcsolatos elképzelésekről a csapatmenedzser, Egri Gergely tud többet mondani, lévén ő kezdett tárgyalásokba ezt illetően.

Nem a lufit fújják

– Volt egy-két megbeszélésünk a klubon belül és azokkal is, akikhez esetleg csatlakozhatnánk, de ezek nagyon kezdeti stádiumban vannak, már csak emiatt sem szeretnék beszélni erről – válaszolta megkeresésünkre Egri Gergely, aki arra a kérdésünkre, hogy mi az, ami miatt még nem szeretne erről beszélni, így felelt: – Nagyon szép teljesítményt értünk el az előző évadban, de ezt nem mindenki értékeli egyformán. Vannak olyan hangok is: mit akarunk mi, miért nem jó nekünk a Mol Liga, azért mert egyszer itthon minden fronton mi lettünk a legjobbak, nem kéne elszállnunk, és rögtön másik helyre vágynunk. Pedig nincs összefüggés aközött, hogy az előző idényben mindent megnyertünk, és hogy keressük a továbbfejlődés lehetőségét. Így volt ez korábban is. Minden évben előre akartunk lépni, volt, amikor a csapat helyezését tekintve ez látható is volt, és volt, amikor nem, mert a klubszervezettség szintjén jutottunk egy következő lépcsőfokra. Vagyis nem arról van szó, hogy a lufit fújtuk, fújjuk fel. Meglátásunk szerint most ott tartunk, hogy van megfelelő infrastruktúránk, szakembergárdánk, társadalmi bázisunk, új és erős támogatónk is, vagyis a feltételek adottak ahhoz, hogy ismét lépjünk egyet előre. Mi nem a Mol Liga ellen vagyunk, mi egy erős ligában szeretnénk játszani 2016/17-ben, és ehhez keressük a lehetőségeket.

ÉM-BCS


Országhatáron túli ligákban

Egri István nyilatkozata a három héttel ezelőtti névváltoztató sajtótájékoztatóról:

„Miért jó ez a Jegesmedvéknek, a városnak, a régiónak, a DVTK-nak? 2015-ben Miskolcon a jégkorong él, három kupát megnyertük, bár nem gondoltam, hogy eljutunk idáig, hogy a szerződést aláírjuk. A kiemelkedő eredmény nyomasztó teher, a siker csodálatos dolog, és arra nagyon büszkék vagyunk, hogy a város első férfi csapatbajnoki aranyát mi szereztük. Kiértünk a nemzetközi szintre, októberben Kontinentális Kupát foguk rendezni azzal a céllal, hogy európai szinten is megálljuk majd a helyünket. A honi jégkorong fejlődését jelzi, hogy a magyar válogatott feljutott az A-csoportba, jövőre Szentpéterváron világbajnokokkal mérkőzik majd meg. Reméljük, ez a szezon olyan munkát hoz, mint a mostani, amelynek eredményeként 4 játékost és 2 stábtagot tudtunk adni ebbe a felnőtt válogatottba. Ezeket a kiemelkedő eredményeket szeretnénk tovább folytatni. Köszönhetően a városnak, olyan infrastruktúránk van, ami világszínvonalú munkát tesz lehetővé, és a stábra is igaz ugyanez. Egy külföldi stábtag kivételével mindenki miskolci, és hogy ezt a munkát folytatni tudjuk, támogatóra van szükségünk, segítség kell. Egyszerűen: pénz kell, mert nemzetközi szinten is szeretnénk folytatni, és ehhez támogatásra van szükség, mind a város, mind Lisztinger Tamás részéről – akinek külön köszönöm a szerepvállalását. Ezek ahhoz szükségesek, hogy megismételhessük az előző eredményeinket, és ez fokozása lenne az eddigieknek. Nemzetközi eredményeket szeretnénk elérni, sőt szeretnénk az országhatáron túli ligákban szerepelni, és ez lehetőséget nyújt erre. Ezzel a lehetőséggel élni akarunk, és reméljük, arról fogunk tudni beszámolni, hogy a végjátékban is ott leszünk”.



További hírek a Sport kategóriából