Hogyan tartsuk karban házilag az emésztőgödröt?

Akt.:
Hogyan tartsuk karban házilag az emésztőgödröt?
Mit is tudhatunk általánosságban egy emésztő gödörről? Nos, ez egy laikus ember számára csupán egy földbe ásott lyuknak tűnik. Készülhet azonban acélból vagy betonból, tehát az emésztő gödrök gyakorlatilag hatalmas tartályok a földben. Igen nagy odafigyelést igényelnek, hiszen ebben tároljuk a szennyvizet.

Általában a tartályok 2-3 méter mélyek, és 4-7 ezer liter folyadék elnyelésére képesek. Természetesen ezek a számok változhatnak annak függvényében, ki mekkora emésztőt szeretne. Az emésztőgödör célja, hogy a háztartási szennyvizet magába gyűjtse, valamint az egyéb szennyvizet apró részecskékre bontsa, vagyis biológiailag erjeszti.

A szennyvíztartály tulajdonképpen végtelen mennyiségű folyadékot el tudna nyelni, de azért bizonyos időközönként üríteni kell. Ennek a gyakoriságát a háztartások által elhasznált szennyvíz mennyisége határozza meg. Ezt a folyamatot úgy tudjuk elvégezni, ha kihívunk egy “szippantóst”, ő pedig kiüríti a tartályt.

Fontos megemlíteni, hogy nem elég csak üríteni, hanem tisztítani is kell ezt a rendszert, mert ha a falak elzsírosodtak, az befolyásolhatja a vízelvezető képességet. A karbantartás biztosítására a Bioforce webáruház környezetbarát, vegyszermentes termékeket kínál Önnek, amivel házilag könnyedén karbantarthatja az eméztőgödrét.

Mit érdemes erre a célra használni? Jó ötlet a Bioclean Septic, mely egy por állagú termék, amely biotechnológiai adalékanyag a wc-k, emésztőgödrök, derítők vegyszermentes tisztítására, karbantartására. Biológiailag lebomlik, tehát védi a környezetet a káros vegyszerekkel szemben. Zsírtalanít és segít elnyelni a kellemetlen szagokat is, valamint alkalmas még a lefolyók és csővezetékek dugulásának elhárítására. Használata a következőképpen történjen: kezdő tisztításnál, egy 5 köbméter térfogatú emésztő gödörnél 2 tasak Bioclean Septic port kell beleönteni a wc-be, ami eljut az aknába. Természetesen ha az emésztőnk térfogata ettől eltérő, akkor ez a mennyiség változik.

Ezután elég havonta 1 tasak a Bioclean adalékanyagból. Ez egy elég egyszerű és biztonságos folyamat, ezzel pedig mindenki tisztán tarthatja otthonában az emésztőjét úgy, hogy ez a termék környezetbarát is, hiszen semmilyen káros adalékanyagot nem tartalmaz.

Reméljük, Ön is fogja alkalmazni ezt a nagyszerű terméket otthonában, hisz mi lehet annál jobb, minthogy házilag, önmagunk tudjuk karbantartani a kertünknek azt a részét, amely kényes pont az életünkben. Használja tehát Ön is rendszeresen a bioforce.hu környezetbarát termékeit, védje meg a természetet a káros vegyszerektől!

– PR cikk –

 

Címkék: