Hogyan találjuk meg az egyensúlyt?

A gyermekek számára olyan hátteret kell nyújtani, amibe kapaszkodhatnak, fontos számukra a biztonság
A gyermekek számára olyan hátteret kell nyújtani, amibe kapaszkodhatnak, fontos számukra a biztonság - © Fotó: AFP
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Egyedülálló anyaként állítsunk fel prioritásokat, és egyidejűleg csak a legfontosabbnak ítélt feladatra fókuszáljunk!

Köztudott, hogy egy gyermeknek az a legjobb, ha családban nőhet fel, ahol a tagok tisztelik és szeretik egymást. Azonban vannak olyan élethelyzetek, amikor nem biztos, hogy a szülőknek együtt kellene maradniuk. Legtöbbször a válás előtt a felek a gyermekükre gondolnak, miatta szeretnének javítani a kapcsolatukon, hiszen nem akarják, hogy lelkiekben sérüljön a csemetéjük. Ennek ellenére mégis számos család hullik szét. A szakítás után az esetek többségében az édesanyánál marad a gyermek, ilyenkor a nőknek voltaképpen egy új élet kezdődik. Persze azért is, mert a rég szeretett férfi már nem a társuk, valamint azért, mert a válás után számtalan olyan szerepet kell betölteniük, amelyek emberpróbálóak. Vannak nők, akik félnek attól, hogy magukra maradnak – dr. Kis Médea tanácsadó szakpszichológus szerint manapság ezen a téren bátrabbak a nők.

Családi környezet

– Régen talán gyakrabban választották a nők azt a megoldást, hogy a már kialakult egzisztencia fenntartását helyezték előtérbe. Nemzedékekkel korábban az anyaszerep is stabilabban beépült az identitásba, gyermekeik számára inkább tartották fontosnak az állandó családi környezet biztosítását. Ugyanakkor az egyedülléttől való félelem gyakori kísérője az életnek. Meghatározó tényezője lehet a döntéseknek az a feltételezés, hogy ismételten már nem valószínű, hogy elköteleződő társat találhat. Akinek erre van igénye, nagyon megszenvedheti a magára utaltságot, aki függetlenebb típus, könnyebben lép ki egy működésképtelennek ítélt együttműködésből – kezdte lapunk tájékoztatását a szakpszichológus.

Sérülhet az önbecsülés

Sokszor halljuk azt, hogy az egyedülálló szülőnek nem lehet könnyű, de mégsem tudjuk beleképzelni magunkat a helyzetükbe.

– Amikor egy házasság felbomlik, az mindkét félnek státuszvesztés. A tágabb baráti-rokoni kapcsolatrendszer is átalakulhat. Azokat a szerepeket és feladatokat, amelyeket addig a másik fél látott el, bizonyos mértékig át kell venni, illetve vissza kell venni.

Átalakul a napi-, és hetirend. Mindezen túl sérül az önbecsülés, az önértékelés, tehát nem csekély energiákat kell belefektetni a személyiség újraépítésébe. Ha emellett az egyedül maradó fél egyben szülői szerepet is ellát, a nehézségek megsokszorozódnak. A nap, a hét, vagy az év nagyobb részében egyedül van jelen a gyermek vagy gyermekek életében, tehát időben is nagy az igénybevétel. Egyedül biztosítja a lelki támaszt, a különféle elfoglaltságok megszervezését, az ügyek intézését, esetlegesen a gyermek kísérését. Magára marad a háztartási teendők elvégzésében, bár leginkább még mindig ezen a területen van lehetőség segítséget igénybe vennie. Érdemes számba venni az addigi kapcsolati hálót, és átgondolni, kivel, milyen tekintetben lehetséges együttműködés a teendők átcsoportosítása, átadása, kölcsönös cseréje érdekében. Amit elsősorban tehet az egyedül nevelő fél, hogy prioritásokat állít, és egyidejűleg csak egy legfontosabbnak ítélt feladatra fókuszál, szülői szerepében pedig a gyermekkel való őszinte, támogató, de semmiképp nem túlaggódó és túlgondoskodó jelenlétet helyezi előtérbe – tette hozzá Kis Médea.

Közösségi támasz

Rendszerint mondjuk azt az egyedülálló anyáknak, hogy mától fel kell vennie az apák szerepét is. Persze van némi fogalmunk róla, hogy egy édesapának milyen feladatokat kell ellátnia, mit ad ő a gyermekének. Azonban az rejtély lehet számunkra, hogy a csöppségünknek legbelül mit jelent maga az édesapa. Nem tudhatjuk a gondolatait, nem mindig tudhatjuk, hogy mire van szüksége a gyermeknek, ami miatt falakba ütközhetünk.

Megrendülhet a biztonságérzet

A szakpszichológus úgy véli, hogy a határok és korlátok kijelölése a legmarkánsabb apai feladat, amit továbbra is biztosítani kell a felnövekvő gyermekek számára. Ha ezek nem egyértelműek, nem minden családtag számára hasonlóképp érvényesek, onnantól kezdve már a fegyelmezés problematikája áll elő. A másik – ezzel kapcsolatban álló – elengedhetetlen szerep, hogy a szülő biztonságot tudjon nyújtani. Ha a férfi kikerül a családi rendszerből, akkor legelőször is a nő, az anya biztonságérzete rendül meg, következésképp kétszeresen is megszenvedik a gyermekek a biztonsági szükséglet kielégítetlenségét. Sokkal többet kell tehát tennie az anyának nőként, emberként is önmagáért, hogy belső biztonságérzete stabilizálódjon, érzelmi kapaszkodókat, közösségi támaszt találjon, önmagával sokkal mélyebb kapcsolata legyen. Ekkor tud a gyermekei számára olyan hátteret nyújtani, amibe kapaszkodhatnak, önmaga pedig olyan érett felnőtt személyiséggé válhat, akivel szemben, amikor ott van az ideje, lázadni is tudnak.

– Nagy Emese –