Hogyan szakítsunk meg egy barátságot

Hogyan szakítsunk meg egy barátságot
Bekövetkezhet, hogy úgy, mint a szerelmek és a párkapcsolatok, a barátságok sem tartanak örökké. Egy barátság megszakítása nem könnyű feladat, de miért is akarnánk egy barátságot megszakítani?

A főbb okok a következők lehetnek:

– Káros befolyással van az életünkre maga a barát személye, környezete rossz hatást vált ki, főleg az elveink és az erkölcsi alapok különbsége miatt.
– Az idők folyamán kialakult egy ellenszenv iránta, amit nem tudunk és nem is akarunk megmagyarázni, egyszerűen így alakult. Valamikor a nézetkülönbségek okozzák ezt az érzést.
– A munkánkra való hatása hátrányosan érint minket. Szakmaiságunk és hitelességünk szenved miatta csorbát.

Sorolhatnánk még számtalan okot, amiért egy barátság megszakadhat két ember között, de ezek a leggyakoribbak. Amikor eldöntöttük, hogy ennek a baráti viszonynak már nincs sok értelme, és le szeretnénk zárni ezt az ismeretséget, akkor mindenki nyugodtan, és zökkenőmentesen szeretné ezt elérni. A következőkben azzal foglalkozunk, hogy hogyan tudunk ebből a helyzetből minél könnyebben kijönni úgy, hogy semmilyen csorbát nem szerezzünk.

Problémák az általános tanácsokkal

 Számtalan magazinban, vagy személyiségfejlesztő könyvben olvasható az a tanács, hogy hívd el azt a személyt, akivel a barátságot meg akarod szakítani, egy semleges, de nyilvános helyre, majd sorold el neki azokat az okokat, amiért már nem akarod vele tartani a kapcsolatot. Majd részletesen közöld vele miért is akarod vele megszakítani a kapcsolatot, és miután elmondtad a mondandódat, udvariasan köszönj el és mindenki megy a maga útjára. Ez egy öntelt és önfejű megoldás. Láttál már valakit így megszakítani egy baráti viszonyt? Ha esetleg igen, akkor milyen benyomást keltett?  A legtöbb ilyen esetben szinte felkínáljuk a konfrontálódás lehetőségét, sőt egy későbbi haragos, és gyűlölködő viszonynak adunk megfelelő kezdőlökést.

Találd meg az okot

Az első lépés, hogy letisztázd magadban a dolgokat. Tudd, hogy miért is akarsz véget vetni ennek a barátságnak, és mérlegeld magadban ennek a lelki és szociális hatásait is. Ésszerű és normális indokokat keress, ne hagyd, hogy a vélt és valós sérelmek eluralkodjanak rajtad. A higgadt, őszinte és tiszta indokok, amelyek legjobban mutatják meg a Te értékeidet és érdekeidet, sokkal jobban fognak hatni a másikra, annak esetleges későbbi indoklásaként, hogy miért nem akarsz vele már kapcsolatban maradni. 

Ne kezdeményezz kapcsolatot

A legfontosabb, hogy ha már eldöntöttük a kérdést, és véget akarunk vetni a barátságnak, akkor semmilyen kapcsolatot ne kezdeményezzünk. Nincs telefon, nincs email, nincs sms, bármilyen kapcsolatfelvétel felesleges. Többször előfordul, hogy azok, akik már nem akarnak egy személlyel barátságot ápolni, mégis meghívják a kerti partijukra, születésnapjukra és egyéb rendezvényekre. Ez érthetetlen és rossz megközelítés. Ha valakivel nem akarunk találkozni, akkor ne keressük a társaságát. Joggal teszi majd fel nekünk például azt a kérdést: „Akkor miért hívtál meg a szilveszteri házibulidra?” . Ráadásul mi is, egy kétszínű sumák alak szerepében tetszelgünk majd ezután.

Kerüld el az ő meghívásait

Amennyiben az ismeretség a munkahelyhez, vagy a napi munkánkhoz kötött, akkor próbáld elkerülni az ő megkeresését, meghívásait. Ne menj el vele ebédelni, kávézni, a cigarettaszünetet se az ő társaságában töltsd el. Ha felajánl neked egy magánjellegű segítséget, akkor azt semmi esetre se fogadd el. Fontos, hogy minden elutasítást határozottan közölj, de ne durván, mindemellett ne magyarázkodj, és ne indokolj meg semmilyen ezzel kapcsolatos döntésedet. 

Ugyanígy kerüld el, az ex-baráthoz kapcsolódó eseményeket, szülinap, névnap és egyéb rendezvények. Lehetséges, hogy a közös barátok, vagy ismerősök miatt lesznek olyan alkalmak, amiken nagyon szívesen részt vennél, de ezt a kis áldozatot most meg kell hoznod, hogy megfelelő üzenetet közvetítsünk a másik felé. Ez egy egyértelmű üzenet, hogy ez a kapcsolat téged már nem érdekel.

Lassan reagálj a kérésekre, megkeresésekre

Amennyiben mégis úgy gondolod (mert esetleg elkerülhetetlen), hogy válaszolsz a megkeresésre, vagy az üzenetekre, meghívásokra, akkor azt ne rögtön tedd, hanem várj vele, ha lehet minél többet. Ez is jelzés értékű lesz a másik félnek, hogy Te már nem akarod ápolni ezt a kapcsolatot, és már nem fontos neked az ő barátsága. Amennyiben elkerülhetetlen számunkra, hogy reagáljunk, akkor a megkeresésekre, meghívásokra, és egyéb kérésekre nem kell határozottan válaszolnunk, sőt a minél lagymatagabb és semmitmondó válaszok fogják a legjobban a céljaidat szolgálni. Ezeken a mondatokon nem kell sokáig görcsölnöd, mert ha nem olyan személlyel beszélsz, aki valamilyen szinten fontos a számodra, akkor a tudat alatti reakcióidból is következhetnek ezek a viselkedésformák. Fontos, hogy bárki is legyen az illető, ne legyél álszent, és ne kedveskedj vele, mert úgy gondolod (persze rosszul), hogy ebben a helyzetben is úgy illene.

Tartsd meg a távolságot

Ez különösen akkor fontos, ha ugyanabban a közösségben, társadalmi körben mozogtok, és egyszerűen elkerülhetetlen a gyakori találkozás. Ezekben a helyzetekben tartsd meg azt a bizonyos egy lépés távolságot, mind fizikai, mind pedig érzelmi értelemben is. Az elkerülhetetlen beszélgetések alatt ne beszélj magadról és csak nagyon szűk információt ossz meg a másikkal.

A közös rendezvényen, vagy helyszínen való találkozáskor ne keresd vele a szemkontaktust, és lehetőleg ne álldogálj egyedül a látókörében. Ne ácsorogj közel hozzá, ne ülj le az ő asztalához egy partin, ne állj be mögé a sorba, és ne a közelében kérj italt a pultnál. Ezek csak a legapróbb dolgok, amire oda kell figyelned. Természetesen, ha meglátod, vagy egymás közelébe kerültök, akkor ne húzogasd a szádat, ne mosolyogj zavarodottan, a legjobb, ha semmilyen érzelmi megnyilvánulás nem látszik meg rajtad.

A kapcsolat fontosságát vedd a legminimálisabb szintre

Természetesen minden eddigi megnyilvánulásod és reakciód normális keretek között zajlódjon, ne alázd meg a másikat, és kerüld el a feszült helyzeteket. Nem kell az ismerőseid közük kitörölnöd a Facebook-on, vagy az iwiw-en, de a körüzeneteire a hozzászólásaira, és egyéb megnyilvánulásaira ne reagálj. Mivel ez a kapcsolat már nem fontos neked, ezért ne áskálódj ellene és ne mondj róla negatív dolgokat a közös ismerőseiteknek. Ezek csak rossz szájízt adnak az egésznek. Egyszerűen csak vedd a minimumra a kapcsolat fontosságát, amit úgy képzelj el, mint a tűzet, amire nem tesznek több fát, ezért a végén csendesen kialszik majd. Neked is ez lenne a célod, hogy nyugodtan és minden feszültség nélkül megszűnjön ez a barátság.

Keserédes befejezés

Egy hosszabb ismeretség, vagy egy szebb napokat is megélt barátság befejezése nem egy vidám dolog. De nem szabad egy olyan kapcsolatra pazarolni az energiánkat és az időnket, ami csak lemerít minket, esetleg feszültséget okoz, vagy csak egyszerűen semmi kedvünk sincs már hozzá.

Azokkal az emberekkel törődjünk inkább, akik mellett jól érezzük magunkat, és teljes mértékben megegyeznek az értékrendjeink. Nem kell mindenkivel jó barátságot ápolni, és nem biztos, hogy az a jó nekünk, amikor több tucat barátunk van, mint amikor csak egy igazi.
Forrás: www.mocsokmacsok.hu

 








hirdet�s