Hogyan működik az új segélyezési rendszer?

Miskolc – „Alapelv, azok kapjanak segélyt, akik valóban rászorulnak” – mondta Demeter Ervin kormánymegbízott.

Március elsejével változott a szociális ellátórendszer: a segélyezés az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz került. A korábban szociális segélyként ismert ellátás új nevet is kapott, aktív korúak ellátásaként működik tovább. Ennek két eleme van: a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve egy új forma, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás. Mindez egy decemberben elfogadott törvény értelmében történt.

„Elsejével egyértelmű, új, tiszta helyzet jött létre a szociális ellátórendszerben” – fogalmazott Demeter Ervin pénteki sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozva: ezentúl az állam garantálja a szociális ellátási formák folyósítását.

Elmondta azt is, hogy a járási hivatalok – kistelepüléseken a települési ügysegédek segítségével – végzik az ügyiratok begyűjtését. Az ügyeket átvették az önkormányzatoktól, jelenleg ezek felülvizsgálata zajlik – tudtuk meg. Az adatokat ismertetve elmondta: megyénkre vonatkoztatva 45 ezer kérelemről van szó. Azt is hangsúlyozta, ezek az ügyiratok – a könnyebb kezelhetőség érdekében – egy egységes rendszerbe kerülnek majd.

Dr. Lupkovics Beáta, a Szociális és Gyámhivatal vezetője arról tájékoztatott, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve egy új forma, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás került a járási hivatalokhoz. A kérelmezők a kormány­ablaknál, ügyfélszolgálati pontokon igényelhetik az ellátást, de a települési önkormányzatokhoz is lehet menni, onnan is továbbítják az igényeket – sorolta.

A segélyek mértékéről is beszélt: a foglalkoztatást helyettesítő támogatás 22 800 forint, az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás összege maximum 46 662 forint, de a támogatás mértéke a családi összjövedelemtől is függ.

Rászorulók

Mivel az új rendszer március 1-jén indult, így a kormánymegbízott még csak az első pár napról tudott adatokat mondani: a 16 járási hivatalnál 4561-en jelentek meg, 480-an telefonon érdeklődtek és 2507-en benyújtották a kérelmüket.

Demeter Ervin fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az új ellátórendszer alapelve, hogy a valóban rászorulók kapják a segélyt. „Az a világ épül, ahol jobb munkából élni, mint segélyből” – fogalmazott.

ÉM-NSZR

Benyújtás, tájékoztatás

Mint megtudtuk, a segéllyel kapcsolatos kérelmek benyújthatók a járási hivatalnál, a kormányablaknál, valamint továbbra is a települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál, ahol a szükséges információkat is megkaphatják az érdeklődők ügyük intézésével kapcsolatban. Tájékozódni lehet továbbá az egyes internetes portálokon közzétett anyagokból is, így például a kormány honlapján, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által készített dokumentumok között, de segítségért lehet fordulni a családsegítés szociális alapszolgáltatást nyújtó szolgáltatókhoz és intézményekhez is.

Kapcsolódó cikkek:

Sokan lehetnek majd, akik elesnek a segélytől
Borsod-Abaúj-Zemplén – A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere március 1-től jelentősen átalakul. tovább »

Szociális segélyezés – Akik kapják, hogyan kapják?
Borsod-Abaúj-Zemplén – Átalakul a szociális segélyezés rendszere, kíváncsiak voltunk, hogy néz majd ki a gyakorlatban. tovább »

Segély: van, aki nem várja a márciust
Borsod-Abaúj-Zemplén – Az aktív korúak számára március 1-től nem folyósít segélyt az önkormányzat. tovább »

Mit ad és mit vesz el az új segély?
Miskolc – Az aktív korúak számára március 1-től nem folyósít segélyt az önkormányzat, ugyanis átkerül a járási hivatalokhoz. tovább »




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s