„Hogy ne tragédia legyen a családi nyaralás”

Akt.:
„Hogy ne tragédia legyen a családi nyaralás”
© Fotó: Magánarchívum
Miskolc, Balatonfüred, Budapest – Fanni szinte az egész nyarat a Balatonnál tölti vízi mentőként.

Kovács Fanni a világ talán egyik legnehezebb foglalkozását választotta magának nyárra: vízi mentő lett a Balatonnál. A „legnehezebb” jelző persze nemcsak arra vonatkozik, hogy erősnek, bátornak és leleményesnek kell lennie annak, aki mentésre vállalkozik, hanem arra is, hogy lelkileg sem mutathat gyengeséget, aki fuldoklót húz ki a tóból, vagy legrosszabb esetben vízbe fulladt embert keres a mélyben.

Amikor erős a szél a Balatonnál, nagyon kell vigyázni.” Kovács Fanni

Technikák és praktikák

Fanni Miskolcon érettségizett pár éve a Herman Ottó Gimnáziumban. Már akkor is sokszor gondolt arra, hogy szeretné elvégezni a vízimentő-tanfolyamot, mivel versenyszerűen úszott, és érdekelte a hivatás, azonban csak tavaly adódott annyi szabad­ideje, hogy részt vegyen a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának képzésén. Már ez sem volt könnyű feladat. Kilenc napon át tanulta Zánkán a mentés alapszabályait. Gyakorlati és elméleti képzések mindennap, dél­előtt és délután is. Úszás a nyílt vízen a bolyán túl, szeles időben, hullámok között, és természetesen a mentési gyakorlatokat is el kellett sajátítania.

Fanni azt mesélte, hogy a mentés legnehezebb fajtája talán az, amikor a vízi mentőnél semmiféle eszköz nincs, ami segíthetne. Ilyenkor nagyon kell ügyelni arra, hogy nehogy veszélybe kerüljön ő maga is. A fuldokló ember ugyanis pánikhelyzetben lenyomhatja a víz alá a mentőt vagy úgy kapaszkodhat bele, hogy mozdulni sem tud. Ezekre az esetekre is megvannak a szabadulótechnikák és a különböző praktikák, sorolja Fanni.

Jobb a pad

A szolgálatot tavaly kezdte Balatongyörökön, ahol 3 hétig volt vízi mentő. Mint mondta, nem véletlenül nyerte el a település partja a Balaton legszebb strandja címet, mert tényleg gyönyörű. Neki azonban nem sok ideje maradt a homokos partban gyönyörködni, mert szinte egy pillanatra sem vehette le a szemét a vízről. A parton fel-alá sétálva figyelte a fürdőzőket, ami nem volt könnyű feladat, hiszen egy meleg hétvégén akár 3-4 ezer ember is a hűvös habokban kereste a felfrissülést.

– Van ugyan figyelőtorony is, akár a Baywatch című filmben, de a partról hamarabb elérik a bajba jutott embert a vízi mentők. A csónakszolgálat pedig még jobb, mert olyankor még közelebb vannak a mentők a fürdőzőkhöz – magyarázza Fanni. Majd megtudjuk tőle, tavaly egy kisfiút kellett kimentenie, aki a lépcsőn megcsúszott és a kövek közé esett, valamint egy másik kisfiút, aki egy felfújható fotelben ült, de az erős szél a bóján túlra fújta. Az édesapa hiába úszott utána, nem érte utol.

file6w8ou219cypyn67pcgy-1_650

– Amikor erős a szél a Balatonnál, nagyon kell vigyázni, hiszen a felfújható gumijátékokat könnyen besodorja a víz a tó közepe felé, a fürdőzők pedig utánaúsznak, nem figyelve saját biztonságukra – teszi hozzá Fanni.
A vizes vb-n is

Az idén Balatonfüreden töltötte majdnem az egész nyarat, és történt egy szomorú eset is. Egy közel 60 éves férfi rosszul lett a nagy kánikulában a vízben. Bár a víz nem volt mély, de a férfi elmerült.

– Sekély vízben nehéz észre­venni az ilyen esetet, hiszen nem tudni, hogy valaki direkt bukik a víz alá, vagy valami baj történt. Végül a fürdőzőkkel csatárláncot alkotva találtuk meg a férfit, de sajnos már későn – idézi fel a legnehezebb pillanatokat Fanni. Megjegyzi: a vízi mentőknek nemcsak testileg kell erősnek lenniük, hanem lelkileg is, hiszen a hozzátartozók rettenetes fájdalmat éreznek tragédia esetén.

Fanni a Budapesten rendezett vizes világbajnokságon is vízi mentőként dolgozott, a nyílt vízi versenyeken és a toronyugrásnál. Majd az azt követő Masters vízi versenyen, ahol sok dolga akadt, hiszen itt idősek is rajthoz álltak, köztük olyanok, akik nem mérték fel eléggé az erejüket és edzettségüket. Ráadásul nagy hullámokkal kellett megküzdeniük, amiben nem könnyű úszni.

Fanni egyébként biológiatanárnak készül, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója. Úgy fogalmaz, szereti a vizet, szeret az embereken segíteni. Sokszor gondol arra, hogy ő lehet az, aki a családok nyaralását megmentheti egy tragikus eseménytől. Ezért tartja nagyon fontosnak nyári munkáját.

Hegyi Erika








hirdet�s