Hogy áll a Szikla és az Avas-tető?

Miskolc mint művészeti központ? Az Észak-Magyarország múlt szombati cikkének kérdéseire Fedor Vilmos alpolgármester válaszol.

az Index internetes portál beszámolója szerint – kulturálisan lerohanja Budapestet. Miközben Miskolc célja (Káli Sándor polgármestert idézve), hogy építészeti és kulturális fellegvár legyen. Mi valósul meg a miskolci kulturálisfőváros-pályázat kiemelt projektjei közül? Különös tekintettel arra, hogy a városvezetés korábbi ígérete szerint: az összes. Hogy állnak ezek? Hol van a DIREKT, a Dunán Inneni Regionális Társulás, mert hónapok óta nem hallani róla.

Debrecen kiszállt

Lényegében a fenti kérdések fogalmazódtak meg az Észak múlt szombati cikkében. Fedor Vilmos kulturális ügyekért felelős alpolgármester azóta visszatért szabadságáról. Akkor nem tudtuk neki feltenni a kérdéseket, most válaszolt rájuk.

Mindenekelőtt egy „izgalmas” hír: úgy tűnik, Debrecen kihátrál(t) a DIREKT-ből. Fedor Vilmos elmondta: ő Halász János debreceni alpolgármestertől hallotta, hogy a DIREKT-alapító város mégse tart igényt az összefogásra. Erről vagy az ellenkezőjéről nincs írás a miskolci alpolgármester kezében, de tény, a többi város júniusi, vagy korábbi közgyűlési ülésén elfogadta a csatlakozást, Debrecenből ilyen hír nem érkezett.

A DIREKT nem tűnt el, tavasszal számos előkészítő megbeszélést tartottak, ám célszerűnek látják megvárni az őszi választásokat, hogy tudni lehessen: hol kik lesznek a (kulturális) idegenforgalom fellendülését (is) ígérő közös programok vezetői, felelősei.

És a fűtőmű?

Fedor Vilmos megerősítette korábbi kijelentését: amit annak idején Miskolc elhatározott, amit a kulturálisfőváros-pályázatba foglalt, azt meg is valósítja. Ellenvetésünkre, hogy Science Múzeum egészen biztosan nem lesz, mert az egyetem eladta az annak otthonul szánt volt fűtőművet, az alpolgármester azt mondta: a Science Múzeum megvalósul, az egyetemen lesz, igaz, nem a volt fűtőműben, a projekt a Pólus program részét képezi. (A volt fűtőmű sorsára a jövő héten visszatérünk, akkor, amikor az egyetem gazdasági főigazgatója visszatér szabadságáról. Nemrég még azt mondta Fedor Vilmos: azt nem adja el az egyetem, ott helyet kap az Erőmű Egyesület. Az alpolgármester most is bízik abban, hogy sikerül ilyen értelmű megegyezést kötni az általa egyelőre nem ismert tulajdonossal.)

 

Átvilágítva
Lesz rockmúzeum, Miskolc erre a célra kapta meg a kincstártól az addig állami tulajdonban volt „Sziklát” Lillafüreden. Pályázati pénzből épül meg, 2009. december 31-éig átadják – mondta Fedor Vilmos.

– És ha nem nyerünk? – kérdeztük. – Akkor vissza kell(ene) adnunk, de nyerni fogunk – felelte az alpolgármester. Hozzátette: a projektet többször vizsgálták – világították át – a megyei városok szövetsége által megbízott szakemberek, és azt a legjobbak közé sorolták. Ilyen minősítéssel kerül a pályázatot elbírálók elé.

Az avasi múzeum és tudományos központ is megépül, ennek támogatását is megígérte év eleji, miskolci látogatásakor a kormányfő. És nemcsak a központ, hanem azzal együtt folytatódik a történelmi Avas rehabilitációja – összesen ötmilliárd forintért.