HM: külföldi katonák közül csak kurdokat kezelnek a Honvédkórházban

Budapest – A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ a magyarok mellett jelenleg csak kurd katonákat lát el, más nemzetiségűeket nem, a költségeket a fenntartó Honvédelmi Minisztérium finanszírozza – írta a honvédelmi miniszter csütörtökön a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.

Simicskó Istvánt a jobbikos Lukács László György kérdezte arról, hogy hány harcost részesítettek eddig egészségügyi ellátásban az együttműködési megállapodás alapján, továbbá, hogy ez mekkora kiadást jelentett a kórház számára. A Jobbik képviselője arra is rákérdezett, hogy más intézményekben is gyógyítanak-e kurdokat. Utóbbira a honvédelmi miniszter azt írta: nincs információjuk más magyar egészségügyi intézményben gyógykezelt sérültekről.

Mint kifejtette: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba (MH EK) február 18-án érkezett meg az első négy kurdisztáni beteg és a segítő tolmács. Ők március 16-án távoztak. Május 12-én tolmács kíséretében újabb négy sérült pesmerga érkezett az intézménybe, az ő gyógykezelésük és rehabilitációjuk folyamatban van. A gyógykezelések költsége mintegy 3 millió forint lehet – írta Simicskó István.

Május 18-án Tamás Róbert orvos ezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ megbízott orvos igazgatója is elmondta, hogy a kórházba május 12-én érkezett pesmergák harctéri sérülést szenvedtek, de az életveszélyen már túlvannak. Akkor azt mondta: várhatóan még 4-5 hetes kezelésre szorulnak. Az orvos ezredes felidézte: a Honvédkórház fennállása óta – több mint száz éve – részt vett külföldi sérült katonák gyógyításában. Kérdésre válaszolva akkor kiemelte: a budapesti Honvédkórház védelme megoldott.

– MTI –








hirdetés