2012.02.9 18:10; Frissítve: 2012.02.9 18:10


HM: a jelenlegi vezetés egy hét alatt több tartalékossal kötött szerződést, mint a szocialisták nyolc év alatt

Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – A jelenlegi honvédelmi vezetés egy hét alatt több tartalékossal kötött szerződést, mint amennyivel a szocialisták nyolc év után átadták a kormányzást – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Vadai Ágnes csütörtöki sajtótájékoztatójára reagálva.

A tárca az MTI-nek küldött közleményében megjegyezte, az elmúlt két hónapban négyezer érdeklődő regisztrált tartalékosnak, és közülük minden második legfeljebb sorkatona volt.

A HM sajtóirodája azt írta: a szocialista pártból októberben távozó Vadai Ágnest tavaly valószínűleg jobban foglalkoztatták frakciójának belső problémái, mint a honvédelem ügye, ez magyarázza tájékozatlanságát. Véleményük szerint sajnálatos, hogy a képviselő a tárca korábbi államtitkáraként “nem tájékozódik megfelelően az egyes honvédelmi kérdésekben, de még fájóbb az, ha valótlan állításaival a közvélemény tudatos félretájékoztatására, illetve figyelemelterelésre törekszik”.

“Arcpirító mindez különösen annak fényében, hogy eközben korábbi, vezető beosztást betöltő munkatársai a szocialista honvédelmi vezetés korrupciógyanús ügyeletei miatt gyanúsítotti vagy vádlotti meghallgatásra várva sorban állnak a bíróság és az ügyészség folyosóján” – olvasható.

A HM rámutatott, hogy a Gripenek a tavalyi évben “kirepülhették a tervezett óraszámot”, a két hete aláírt szerződésmódosítással pedig Magyarország fél áron megduplázta a rendelkezésre álló repülhető időt és tíz évvel meghosszabbította a légtérvédelmi képességét.

A közlemény szerint a tisztképzés önállóságának és minőségének pedig éppen az ad garanciát, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalakulása a legmagasabb állami szintre emelte azt.

A minisztérium sajtóirodája ugyanakkor arra is kitért, abban egyetértenek Vadai Ágnessel, hogy köszönet és megbecsülés illeti a honvédelmi állomány tagjait, amiért tisztességgel, becsülettel, tudásuk legjavát nyújtva látják el embert próbáló feladataikat a nehéz költségvetési helyzet ellenére is.

A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: hadseregrombolás jellemzi a HM teljesítményét a kormányváltás óta. A független parlamenti képviselő, aki 2007 és 2010 között a tárca államtitkára volt a szocialista kormányokban, kifejtette: a szervezeti átalakítások következményeként megszűnt az önálló tisztképzés, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ugyanis a Nemzeti Közszolgálati Egyetembe olvadt, megszűntek és az ügyészi szervezetrendszerbe tagozódva “teljes mértékben Polt Péter befolyása alá kerültek” a katonai ügyészségek, valamint összevonták a katonai titkosszolgálatokat, és az ott dolgozó szakemberek nagy részét eltávolították.

Az önkéntes tartalékos rendszerről szólva úgy vélekedett: nem történt más, mint hogy a korábbi biztonsági őröket egyenruhába öltöztették.

Vadai Ágnes azt is bírálta, hogy tavaly – 2000 után először – a GDP egy százalékát sem érték el a honvédelmi kiadások.

- MTI -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Pomponlányok fesztiválja
Miskolc - Az ország számos pontjáról érkeztek pomponlány-csapatok Miskolcra, a hétvégére, az I. Magyar [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – elengedték Lukács Csabát
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés