Hivatalosan nem közölték a MaNDA esetleges megszüntetését

Akt.:
Hivatalosan nem közölték a MaNDA esetleges megszüntetését
© Fotó: mandarchiv.hu
Ózd, Budapest – Riz Gábor országgyűlési képviselő szerint az ózdiaknak nem kell aggódniuk a digitalizációs központtal kapcsolatban.

Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról, hogy rövidesen több intézmény is megszűnhet, a feladataikat pedig a minisztériumok vehetik át. Néhány országos sajtóorgánum már azt is tudni véli, hogy melyek lehetnek ezek a cégek, háttérintézmények.

A megjelent felsorolásban szerepel a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) is, amely szoros kapcsolatban áll Ózddal. Az egykori kohászat területén ugyanis javában készül a digitalizációs központ, sőt digitális közfoglalkoztatás is zajlik, amely a későbbi munkavállalókat felkészíti a jövőbeni feladatokra.

A nagy uniós beruházás az utolsó fázisban tart, a munkaerő toborzás pedig rövidesen megkezdődik. Éppen ezért több mint érdekes felvetés lenne a MaNDA megszüntetése. A témával kapcsolatban megkerestük Riz Gábort, Ózd országgyűlési képviselőjét, aki szintén a sajtóból értesült a fejleményekről.

– Egyetlen kormány közeli forrásból nem erősítették meg, hogy a MaNDA-t meg akarnák szüntetni, én is csak egy-két internetes portálon olvastam róla – fogalmazott Riz Gábor, országgyűlési képviselő. – Az ózdiaknak nem kell aggódniuk, hiszen a digitalizációs központ építése a végéhez közeledik, ezzel együtt pedig már készítik elő a nyitást is. Ha esetleg a jövőben mégis változna a fenntartó személye, az az embereket és az elvégzendő munkát sem befolyásolja.

Tíz évig biztos

Riz Gábor azt is hozzátette, hogy az országnak ebben az esetben is teljesítenie kell az Európai Unió felé vállalt kötelezettséget, ami az ózdi MaNDA beruházás esetében tíz éves fenntartási időt jelent.

Azok tehát, akik a régi törzsgyár területén vállalnak majd munkát néhány hónapon belül, az állásuk legalább egy évtizedig biztosított lesz. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi MaNDA, vagy esetleg valamelyik minisztérium lesz a létesítmény fenntartója.

ÉM-ME


Célegyenesben az ózdi MaNDA-beruházás

Ózd – A kivitelezés a tervek szerint két hónap múlva befejeződik, a központ januárban kezdheti meg a működését.


Interjú a MaNDA főosztályvezetőjével, Képes Gáborral

Ózd – Aki az ózdi Digitális Erőműben 2016-ban megnyíló Digitális Kárpát-medence anyagát gondozza.


Novemberre készül el a Manda ózdi digitális központja

Budapest, Ózd – November végére készül el a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) ózdi digitális központja, amely 2016 januárjában kezdi meg működését.








hirdetés