Hitelt kell felvennie a kiégett debreceni panelháznak

Hitelt kell felvenni a lakóknak lépcsőházuk felújítására abban a panelházban, amely február végén gyulladt ki Debrecenben, a lépcsőházra ugyanis nem volt biztosításuk. Becslések szerint a közös tulajdonú helységek rendbetétele 16 millió forintba kerülhet. A házban továbbra sincs villany és gáz, így a 44 családból eddig mindössze 8 költözött vissza otthonába.

A hétvégén az Ökumenikus ifjúsági Iroda szervezésében fiatalok segítettek a lakóknak a takarításban. Lekaparták a régi festéket, illetve előkészítették a glettelést. A lépcsőház felújítására így is hitelt kell majd felvenni. A közös költség emiatt akár 30 százalékkal is nőhet a panelházban.

Adományokból eddig 5 millió forint jött össze a lakók számára. Van némi megtakarítása is a társasháznak, de emellé fel kell venni áthidaló kölcsönt is, ami kamataival együtt újabb terhet ró a lakókra – mondta el Horváth Zoltán közös képviselő.

A tízemeletes panelház február végén gyulladt ki. Egy földszinti lakásban keletkezett a tűz. A lángok a szelezőn és a falakon keresztül egészen a tizedik emeletig felcsaptak. Tíz lakás teljesen kiégett, 44 családnak kellett kiköltöznie az épületből. A lépcsőházban azóta nincs áram és a gáz., a felújítás pedig még hetekig eltarthat. Eddig összesen 8 család költözött vissza otthonába. A többiek továbbra is rokonoknál, barátoknál, illetve az önkormányzat által biztosított lakásokban húzzák meg magukat.








hirdet�s