2009.07.6 07:38; Frissítve: 2009.07.6 07:38


Fantasztikus 4 For Dance siker a Montreali Dance World Cup-on!

Fantasztikus 4 For Dance siker a Montreali Dance World Cup-on!

Montreal – New York és London után
2009–ben Montrealban rendezték a
Táncvilágkupát. Az eseményre a
4 For Dance nevezését három
kategóriában négy
versenyszámmal fogadták el.

Taroltak a
Táncvilágkupán


Első produkciójuk szórványos
köszöntő tapssal kezdődött az
ismeretlen európai indulónak, de
már ekkor megnyerték a zömmel
kanadai és amerikai közönséget,
utolsó versenyszámuk
után öt percen át
felállva tapsolt és
ovációztak a nézők a
zsűrivel együtt.


A legnagyobb meglepetés az
eredményhirdetésen volt, ahol a
már két világbajnoki címet
bezsebelt társaságot hívták
a színpadra showtánc
kategóriában ezüstéremmel,
majd az aranyérem
átvételére is a 4 For
Dance
-et szólították a
„Csillag születik”-ben megismert
és a BBC-n is már bemutatott westernes
koreográfiával.

Bárány
Kristófék
a verseny előtt
és után is New Yorkban és
Montrealban tárgyaltak
rendezvényszervezőkkel és
producerekkel. Az esemény fő
támogatója az UNESCO
és a
Táncvilágtanács volt, a
zsűri pedig olyan neves táncosokból
állt akik Beyonce és
Britney Spears táncosai, vagy a
Cirk de Soleil tagjai, illetve korábbi
táncvilágbajnokok.


A táncvilágkupát
jövőre Párizsban a Moulin
Rouge–ban lesz megrendezve, ahová a
fiúk címvédőként
térhetnek vissza.

Az
eseményre a 4 For Dance
nevezését három
kategóriában négy
versenyszámmal fogadták
el, és minden
kategóriában, ahol
nevezett, világbajnok lett,
sőt showtáncban a
„b” produkciójuk is
elvitte a 2.
helyet!
 


Folk tánc : 1. hely


Step tánc : 1.hely


Showtánc: 1. hely (western)


                 
2. hely (golyós köteles)


 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Eurovíziós Dalfesztivál – Több esélyese van a szombati döntőnek
Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 26., szombat (MTI) - A várakozások alapján a [...] tovább »
Megasztár: Radics Gigi mindent vitt
Radics Gigi győzelmével ért véget a TV2 tehetségkutatója, a Megasztár 6. A tizenöt éves fekete szépség [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – A Compact Disco csúcsot döntene
  Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 25., péntek (MTI) - Túlszárnyalná az [...] tovább »
Cannes – Túlnőtte magát a fesztivál
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Cannes, 2012. május 25., péntek (MTI) - A cannes-i filmfesztivál [...] tovább »
Celebek legnagyobb villantásai Cannesban
A Cannes-i Filmfesztiválon mindenki ott van, aki számít, és a nők egymást túllicitálva villantják ki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés