2008.02.21 13:09; Frissítve: 2008.02.21 13:09


Rózsa Edit a Kocsonyafesztiválról

Rózsa Edit, a Miskolci Kocsonyafesztivál főszervezője volt portálunk vendége.

Rózsa Edit: Köszönöm a BOON-nak a lehetőséget, hogy arra a számos kérdésre, amit írásban és telefonon érkezett, amelyekre nem volt módom reagálni, így ez ezúttal lehetővé vált.

Köszönöm a Több, mint legenda Közhasznú Alapítvány szervezésében több önkéntes, segítő, szervező segítségével közel 3 hónapja dolgozunk egy, a város, a régió, talán nem túlzás, az ország értékeit bemutató eseményen, a KOCSONYAFESZTIVÁLON.

Itt a lehetőség, nincs tabutéma, nincs titok, legnagyobb védelmünk a nyilvánosság, hiszen az ember az építő kritikából tanulhat

Admin:: Előzetesen feltett kérdés: Üdv! Sajnálom, hogy nem tudok részt venni a fesztiválon.2 hónapig nem válaszoltak több e-mailemre sem.1 hete vasárnap este telefonáltak csak, hogy 1 óra alatt döntsem el részt veszek-e. Ennyi idő alatt nem tudok terméket előállítani

Rózsa Edit: vélhetően a kérdező egy árusítani kívánó kereskedő. Persze egyik szemem sír, a másik nevet, amikor azt kell mondja, a fesztivál kijelölt területén számú árusításra kijelölt terület szinte már decemberben betelt. Ez persze nem mentség arra, ha egy ember egy levélre nem válaszol, különösen egy olyan fesztivál szervezése során, mikor nem csak a látogatók, hanem a résztvevő kereskedők is jól érezzék magukat., és vigyék a fesztivál jó hírét.
Az azonban nagyon fontos szempontunk – hiszen nem üzleti alapú a fesztivál – hogy válogassunk, szelektáljunk és a kínálat közül a legkülönlegesebbet, a legszínvonalasabbat, a hagyományőrzőt, tehát azokat a kereskedőket, vendéglátósokat részesítsük előnyben, akik a legjobb minőséget a legjobb minőséggel kínálják

Hál istennek egyre többen jelentkeznek és nagyon sajnáljuk, hogy nem tudunk mindenkit a rendezvényre befogadni. Reméljük, hogy a kérdezőt már a jövő évi fesztiválon kárpótolják a látogatók, a vevők. Elnézését kérem!

vendeg_metume: Köszönöm válaszát! Ezúton szeretnék a jövő évi vásárra jelentkezni!

vendeg_Ördög76: Szép napot mindenkinek. Az lenne a kérdésem,hogy nem félnek az esetleges rendbontásoktól és hogyan védekeznek ellene?

Rózsa Edit: minden évben hangsúlyos és nagy figyelmet fordítunk a fesztivál biztonságára, számos szervező, önkéntes, szakember, közterület-felügyelő, rendőrök is vigyáznak nem csak a fesztivál látogatóira, hanem, ami a normálisan megszokott módon történik, a város biztonságára. Természetesen szakemberek felmérik az esetleges kockázati tényezőket és nem csak a jogszabályi tételeknek megfelelve, hanem azon túlmenően is mindent megteszünk annak érdekében, hogy nyugodt, biztonságos körülmények közt szórakozzanak a látogatók. Bízunk benne, hogy ezt a rendezvényt azok is magukénak érzik, akikre esetleg a kérdező utalt

vendeg_Ördög76: További sok sikert kívánok és remélem az 50. évfordulót kellően megünnepeljük! :)

Rózsa Edit: ha megérem :-) de biztos vagyok benne, hogy ez a rendezvény sok-sok száz évig élni fog, mint ahogy mi is őseink életéből meríthettünk, hiszen létező személy volt Potyka Kata és biztos lesz 50-100 év múlva is egy új Potyka Kata

vendeg_Gabi0521: Üdvözlöm, Ön milyen programot ajánl a kínálatból?

Rózsa Edit: Húúúúúúú, ez a legnehezebb Rendhagyó ajánló lesz, mert azt fogom felsorolni, mert azt fogom felsorolni, amit személy szerint szeretnék megnézni, de erre sajnos nem lesz lehetőség, tehát egy szubjektív lista következik:
Képhamisítás világa, Kisgömböc játszóház, „Miocén-kori erdőben jártam” (Föld bolygó sátra), nanomozi, ahol látható, hogyan készült a világ legkisebb békája, a Zöld sátorban (Hősök tere) ökológiai lábnyomszámítás, de a Zöld sátor összes előadása. Az Odessza ukrán táncegyüttes műsora szombaton 14 órától, Gyuri bácsi előadása a bükki gyógynövényekről, Mancs emlékverseny, Bozsik Yvette társulatának előadása a Kamarában, Jégfarsang a jégcsarnokban, biztos mindenkinek hasznos lesz megnézni a Föld sátorban a földhő hasznosítás lehetőségét vagy a Földtudományi kar rendhagyó ásványkocsonyája is érdekes lesz.

Nem szabad kihagyni a Csodák Palotájának utazó kiállítását, ahol tilos a gyerekek elől elvenni a játék lehetőségét :-) Itt lesz egyébként egy japán origami csoport bemutatója is
Ki ne hagyjam: vasárnap 10 órától a Hősök terén gyakorlati békavédelem, ezen kívül szívesen neveznék vasárnap az első Kocsonya Kupára is és biztosan nem hagynám ki a Hősök terén a szűrőbuszt sem.

Az a “baja” ennek a fesztiválnak, túl sok program, túl nagy választék és túl rövid ideig tart

vendeg_Gabi0521: köszönöm szépen a válaszát

vendeg_Fájdalmas: December elején azt hallottuk Miskolcon, hogy az idei fesztivál egyik díszvendége Kazincbarcika lesz. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy mégsem így történt! Mi ennek az oka?

Rózsa Edit: ez sajnos nem rajtunk múlt. Viszont kiváló díszvendége a fesztiválnak Tiszacsege. Kiváló kulturális programokkal, kiadvánnyal. És érkezik a Tiszacsegén élő hőlégballon magassági rekorder, kinek segítségével idén nem csak helikopterről, hanem hőlégballonból is hullanak a békák

BBmiskolc: Szia, azt szeretném megtudni, hogy a fellépők kapnak-e valamilyen ajándékcsomagot a fesztiváltól?

Rózsa Edit: Szeretném, ha a kérdező pontosítana, személy szerint kicsoda

BBmiskolc: Például a fellépő együttesek, zenekarok

Rózsa Edit: Minden olyan zenekar, aki koncertet ad, mint mindenhol a világon, gázsit kap. Nem rontva a fellépő együttesek piaci pozícióit, szinte mindannyiak kedvezményes gázsiért lépnek fel a Kocsonyafesztiválon. Vannak olyanok, akik fellépési lehetőséget kérnek a fesztiválon, hogy bemutatkozzanak, és bár máshol úgy szokás, hogy ezért a szervezők pénzt kérnek, nálunk ez nem így van.

Ha pl. egy együttes innen Miskolcról indul akár világhírnév útjára, a legnagyobb nyereség az, hogy ahonnan indultak, soha nem felejtik el. Ezt igazolta vissza az is, amikor az 1. Kocsonyabálon az akkor még alig ismert Miskolci Ütősök hangszerére gyűjtöttünk és ma is segítjük őket. Ma már Európa több helyén koncerteznek és viszik a város jó hírnevét
vendeg_Gabi0521: Miért nem vonják be a DVTK-t is a fesztiválba? Nem kifejezetten téli sport, de népszerűek.

Bevontuk már korábban is, sőt, két évvel ezelőtt a csapat tagjai önként vállalkoztak arra, hogy találkoznak a gyerekekkel, részt vesznek a fesztiválon, népszerűsítik a sportot, a futballt, az egészséges életmódot. Reményeim szerint – mert ezt fölajánlottuk – kocsonyát is kínálnak a DVTK-s ajándéktárgyak árusítása miatt. Sajnálom, hogy a nonstop táncban a csapat tagjai nem vehetnek részt.

vendeg_mandula23: Üdvözlöm! Érdeklődnék mennyi látogatót várnak idén a fesztiválra?

Rózsa Edit: azt hogy mennyit várunk, azt nehéz megmondani, sok mindentől függ, egy biztos: a rendezvényt sokan ismerik az országban és a határokon túl is. Azt tudjuk, hogy a honlap látogatottsága (www.kocsonyafesztival.hu) rendkívül magas, ha csak a fele jön a virtuális látogatók látogatóknak a fesztiválra, az is több, mint 150 ezer

Sőt! Miután 5 webkamerán keresztül élőben lehet követni a fesztivál programjait. Nem túlzás, ha azt állítom: az a cél, amit kitűztünk, hogy minél többen ismerjék meg, fedezzék föl Miskolcot, a régiót, az egyre hatékonyabban teljesül, ugyanis ezt a missziót vállaltuk, vállaljuk. Évről évre majdnem duplázódik a fesztivál látogatóinak köre

Miután ez nem bevételes rendezvény, a programok ingyenesek (kivéve a limitált résztvevőjű rendezvények), a hozzáértők, szakemberek becslésére, számítására hagyatkozva mondom, hogy a tavalyi háromszorosa volt a tavalyelőttinek. Azt feltételezzük, hogy az idei meghaladja a tavalyi látogatottságot. Maga a fesztivál területe is duplája a tavalyinak

vendeg_mymas: Kérdezném a Kocsonyafesztivál szervezőjétől hogy a célpont ifi iroda és az önkéntesek miért csak utólag kerültek fel a szervezők névsorára?

Rózsa Edit: biztos abban a pillanatban felkerültek, mikor megérkezett a logójuk, összeállt a névlista (még most is vannak önkéntes jelentkezők, akiknek a neve még nem szerepel), bizonyára valami életszerű magyarázat volt az ok.

vendeg_szamóca27: Jó napot! Én most kapcsolódtam be. Idén is lesz békaeső?

Rózsa Edit: Lesz! Tervezzük, ez csak az időjáráson múlik, hogy ne legyen köd. Egyébként a békaszórás tervezett időpontjai már rögzítettek, pénteken egy, szombaton és vasárnap 2-2 alkalommal.

vendeg_mymas: és pontosan mi az önkéntesek feladata?

Rózsa Edit: Ismerni a várost, annak történetét, legalább egy idegen nyelven válaszolni tudjon a vendégek kérdéseire, legyen jókedvű, optimista, készséges, vendégszerető, szeresse a városát, és ha úgy gondolja, ezen a fesztiválon, mint vendéglátó tehet a városáért, akkor köztünk a helye. A feladata pedig az, hogy segítsen eligazodni a fesztiváli forgatagban, válaszoljon a kérdésekre, mutassa be a várost, segítsen annak, aki segítségre szorul.

vendeg_kutyababa: Nem terveznek újabb fesztivált, mondjuk őszre?

Rózsa Edit: Hál Istennek a város tele van jobbnál jobb, különlegesebbnél különlegesebb programokkal. Lassan Miskolc elmondhatja magáról, hogy igazi fesztiválváros: Számos ötlet van, mind-mind miskolci hagyományhoz, legendához kötődik. Hároméves tervem, hogy Miskolcon, ahol az utolsó magyar boszorkányper zajlott, megrendezhessük a boszorkányok éjszakáját, boszorkányfesztivált

vendeg_mandula23: Kedves Edit! Én személy szerint nagyon örülök, hogy Miskolcnak is van végre egy neves fesztiválja, és ez úton szeretnék gratulálni önnek, és sok sikert kívánni az ide fesztiválhoz!

Rózsa Edit: Kedves Mandula! Köszönöm szépen, szeretném felhívni figyelmét, hogy Miskolcnak sok-sok neves fesztiválja van. Elég csak a dixire, a Kaláka fesztiválra, vagy az Operafesztiválra gondolnia. Megtisztelő, hogy ezek mögé a Kocsonyafesztivál is felzárkózhatott.

vendeg_mymas: mekkora a költségvetése a fesztiválnak? ez tavalyhoz képest jócskán nőtt? és ez pályázati pénz vagy önkormányzati?
.
Rózsa Edit: A fesztivál költségvetése több mint 50 millió forint. A költségvetés összeállítása mindig a kiadási oldalról történik – ahogy ez egyébként nonprofit rendezvényeknél szokás
Rózsa Edit: körülbelül összeáll a forrásszükséglet, és elindul a “koldulás”, pályázatírás, kérelem, szponzorkeresés, reklámajánlatok elkészítése és kiküldése (az idén 300 miskolci nagyvállalkozónak küldtük ki). A tervezett bevétel 18%-a önkormányzati támogatás, a maradék 72% pedig pályázat, saját bevétel, reklám és szponzoráció

vendeg_mymas: Értem, és idén hány ételes kis kuckó lesz? gondolom idén is az ország több pontjáról, elég erős rostán lettek összeválogatva

Rózsa Edit: Összesen 110 ház épül fel a fesztivál területén, melyek Szegedről érkeznek. Ezen belül közel 40 vendéglátóhely. A minőség a legfontosabb szempont. Egy kis csapat dolgozott azon, hogy az elektronikusan elküldött referenciák, fotók, kínálat alapján lehetőség szerint a legjobb minőséget kínálhassuk a fesztiválon.

vendeg_kutyababa: Mennyire tekintik konkurenciának a Szegedi kocsona fesztivált?

Rózsa Edit: Miskolcnak nincs konkurenciája, mint ahogy Szegednek, Debrecennek, Pécsnek, Budapestnek, stb. sem Örvendetes, ha minden magyar város, település egyre több olyan eseménynek ad otthont, ami autentikus, hagyományőrző és hiteles. Egy biztos, sok helyen, sokan, sok jó kocsonyát tudnak főzni, de a miskolci kocsonyában pislogó béka történetére épülő Miskolcot és a régiót népszerűsítő rendezvényt csak itt lehet megrendezni.

vendeg_mymas: hm Szeged, ezen mosolyogni tudok, azok jönnek akik az ottani szegedi fesztiválon részt vettek? vagy a ház jön szegedről?

Rózsa Edit: Elnézést, ha nem voltam egyértelmű, a házak érkeznek Szegedről, mint ahogy tavaly és tavalyelőtt is történt :-)

vendeg_kutyababa: És mennyivel csábítóbb a mi fesztiválunk, mint a szegedi?A turisták szemszögéből!

Rózsa Edit: Szeretném, ha ezt kutyababa személyesen döntené el

vendeg_kutyababa: köszönöm

vendeg_tina100: Az idei kocsonyafesztivál megszervezésére mennyi idő kellett?

Rózsa Edit: Rengeteg, gyakorlatilag ez folyamatosan zajlik. Még el sem kezdtük az idei fesztivált, de már számos program elkészült a 2009-es és a 2010-es fesztiválra. 2010-re egy egészen különleges, páratlan eseményre készülünk Sok ember több száz órát dolgozik egy fesztivál előkészítésén és utómunkálatain. Reméljük, hogy sikeres lesz a fesztivál, mi mindent megteszünk ennek érdekében. Gazdag élményeket, új barátokat, régi barátokkal való találkozásokat, jókedvet, mosolyt, egy gondtalan hétvégét kívánunk mindenkinek!

vendeg_mymas: Én kívánom a szervezőknek a kitartást egész hétvégére!

Rózsa Edit: végezetül türelmét, megértését szeretném kérni mindazoknak akik “elszenvedői” a fesztiválnak. Viszontlátásra a fesztiválon!



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Papi EB – megyénkbeli dicsőséggel
Borsod-Abaúj-Zemplén - Négyen is megyénkben szolgálnak a magyar papválogatottból, egyikük a torna legjobb magyar [...] tovább »
Trombita, a kismalac, és a gyerekek
Miskolc - Ismét sokan látogattak el a Miskolci Szimfonikus Zenekar népszerű gyerekkoncert-sorozata, a Játsszunk [...] tovább »
Járások – Cigánd központtal székhelyet szeretne Bodrogköz
Lácacséke, 2012. február 11., szombat (MTI) - Cigánd központtal járási székhelyet szeretnének a bodrogközi [...] tovább »
Csipkéskút, ahol finom a fa
Csipkéskút - Csipkéskút, itt van a Lipicai Ménes csikótelepe. Ebben a ménesben nevelkednek a lovak 1-3 éves [...] tovább »
Bánkúton valamennyi sípályát megnyitottak
Miskolc, 2012. február 11., szombat (MTI) - Valamennyi pályát megnyitották a síelők és a szánkózók előtt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása