Balogh János „párhuzamos támadást” indít azért, hogy jövőre is lehessenek versenyek.
Salakmotor. – A visszajelzések alapján egyértelműnek tűnik, hogy jól sikerült az augusztus 20-ai verseny, s megmondom őszintén, mi szervezők is így érezzük. Kellemes volt az időjárás, jó volt a pálya, kvalifikált versenyzőket, ezáltal izgalmas futamokat láthatott a nagyon szép számú, közel hétezres publikum – kell ennél több? – tette fel a költői kérdést
Balogh János, a virágkarneváli salakversenyt szervező egyesület,
Debrecen Speedway SE elnöke, aki megragadta a lehetőséget és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették a verseny létrejöttét, lebonyolítását. A cívisvárosi klub első embere kiemelte, az az országos szintű összefogás, amiről eddig csak beszéltek salakos berkekben, az most megvalósult, s erre építeni lehet és kell is a jövőben.
Új lendületet adott
– Rengeteg gratuláló telefonhívást és SMS-t kaptunk, hogy ilyen versenyek kellenének a jövőben is, éppen ezért ne adjuk fel, folytassuk azt, amit elkezdtünk. Úgy érzem, valóban egy olyan viadalt prezentáltunk, amivel lehet lobbizni azért, hogy ne maradjon pálya nélkül ez a rendkívül látványos és népszerű sportág
Debrecenben. Ez a sikeres viadal új lendületet adott a számunkra is: ismét megpróbálkozunk azzal, hogy kibéreljük a stadiont a következő évre is. S ezzel egy „párhuzamos támadást” indítunk azért, hogy újra legyenek versenyek
Debrecenben, hiszen előtérbe került egy új pálya építése is, de szerintem amíg használatba vehetik a salakosok az új létesítményt, addig még a
Gázvezeték utcai pályán is lehet viadalokat szervezni.
Hamarosan eldől
Az augusztus 20-ai derbi előtti köszöntőjében Kósa Lajos polgármester kiemelte, a városvezetés nem tud megegyezni a Gázvezeték utcai létesítmény tulajdonosával, a Divinus Ingatlanbefektetési Alap illetékeseivel, ezért új salakstadion épül majd a cívisvárosban. – Biztos vagyok benne, komolyan gondolja a polgármester úr azt, amit mondott, s véleményem szerint szeptemberben el kell indulni az ügyintézésekben, hogy minél hamarabb elkészüljön a létesítmény. Szükséges lesz egy hatástanulmányt végezni, mert olyan stadiont kell építeni, ahol megfelelő körülmények várják a vendégeket, s komfortosan, jól érezhetik magukat a szurkolók. Meg kell találni azokat a forrásokat, amelyek lehetővé teszik az építkezést, s ehhez már vannak elképzeléseim. Reményeim szerint rövidesen eldől az új pálya sorsa, s akkor nem csak rébuszokban beszélhetünk a várva várt létesítményről – fogalmazott Balogh János, aki azt is elárulta, nem elképzelhetetlen, hogy idén még lesz salakmotorverseny a Gázvezeték utcai stadionban. HBN-BN