2009.06.18 11:30; Frissítve: 2009.06.18 11:30


Tabaka József: A legnehezebb verseny

Tabaka József: A legnehezebb verseny

A debreceni Tabaka számára a
világbajnoki döntőbe jutás lesz a
tét szombaton Miskolcon.


Biztos vagyok benne, hogy idén számomra
ez lesz a legnehezebb verseny, hiába
indulok többek között a felnőtt
Európa bajnoki fináléban,
a junior világbajnoki elődöntő
azon is túltesz – vélekedett a
szombaton 16.30-tól, Miskolcon
megrendezendő versenyről a viadal egyetlen
magyar résztvevője, Tabaka
József
. Az ifjú debreceni
salakmotoros nem változtatott az
elvein, ugyanúgy, ahogy korábban az
Európa-bajnoki elődöntő
előtt, most sem böngészi a
startlistát, nem foglalkozik azzal, kik
lesznek a riválisok.


 – Egy világbajnoki
elődöntőben, ahol a
fináléba jutás a tét,
lényegében szinte mindenkinek
ugyanolyan esélye van a
továbbjutásra. Természetesen az
én szemem előtt is a döntőbe
jutás lebeg célként, éppen
ezért oda kell tennem magam
maximálisan.


Az elmúlt hét végén a
miskolci ligaversenyen megragadt a blokkom,
aminek következtében buktam.


Sajnáltam, hogy tönkrement a blokk, mert
úgy éreztem, nagyon jó, de nem
aggódom, mert volt talonba egy ugyanolyan
technikám.


Az esés következtében
agyrázkódást szenvedtem, amit
csütörtökre végre sikerült
kipihennem, így
százszázalékos
állapotban készülök a szombati
megmérettetésre. Tabaka elmondta, a
miskolci ovál sajátossága, hogy
nem nagyon lehet előzni rajta, éppen
ezért nagyon fontosak lesznek a
startok, amikre nagyon készül.


Az elődöntőből a legjobb 8
pilóta jut a döntőbe, de a
horvát Pavlicnak biztos a
kvalifikációja.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák 45:39
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés