2010.03.17 12:29; Frissítve: 2010.03.17 12:29


Szezonkezdet helyett szezonvég salakmotorban

Szezonkezdet helyett szezonvég salakmotorban
A salakmotoros országos bajnokság egyik fordulóját nem szezonnyitányként, hanem szezonzáróként rendezik meg Miskolcon.

A tervek szerint ezen a hét végén, vasárnap indult volna el Miskolcon a salakmotoros idény, az egyéni országos bajnokság első futamával. Akik a miskolci ob-ra készülődtek, azoknak egy picit várniuk kell, mert jelen állás szerint csak hét hónap múlva versenyeznek majd itt az országos bajnoki címért a vaspapucsosok.

– Elmarad a hét végére tervezett ob futam, ugyanis Jacsó Tibor, a miskolci pálya bérlője egy hónappal ezelőtt arról tájékoztatott, hogy időjárási nehézségek miatt nem fog tudni pályát biztosítani március 21-re – válaszolta érdeklődésünkre Kiss Szabolcs, a Magyar Motorsport Szövetség salakmotoros szakágvezetője. – Ettől függetlenül az egyik fordulónak, igaz nem az elsőnek, hanem a másodiknak Miskolc adna otthont, mégpedig október 23-án, ami egyben azt is jelenti, hogy a gyulai, június 5-i verseny lesz az ob első fordulója.

Kiss Szabolcstól azt is megtudtuk, hogy a az időpont változástól eltekintve minden változatlan, vagyis a két fordulóból álló egyéni országos bajnokságon 12 motoros indul majd, a mezőny pedig úgy áll össze, hogy a nevezői licenccel rendelkező egyesületeknek egy külföldi versenyzőt is indítaniuk kell. Az idei lebonyolítás annyiban fog különbözni a tavalyitól, hogy nem lesz C, B és A döntő, hanem a legjobb nyolc versenyző selejtezőt fog futni, és innen a legjobb négy kerül majd a fináléba. Azon motorosok számára, akik nem kerülnek rá a magyar egyesületek egyéni ob-ra leadott nevezési listájára, MAMS-kupa néven írnak ki versenyt, amelyet az ob fordulókkal egy időben és egy helyszínen rendeznek meg.


A jövő hétre

Jacsó Tibort, a Speedway Miskolc csapatának elnökét arról kérdeztük, hogy mikorra lehet Miskolcon, a Népkertben edzésre, versenyzésre alkalmas pálya. A válasz úgy hangzott, hogy a jövő hét első felére. Ez egyben azt is jelenti, hogy a salakmotoros lengyel Extraligában szereplő Unibax Torun csapatának menőit, – akik tavaly az alapszakasz megnyerése után a döntőben kaptak ki a Falubaz Zielona Góra együttesétől – nem láthatjuk ezen a hét végén Miskolcon.

– A Torun csapatát elirányítottuk Gyulára, mert nem tudunk erre a hét végére pályát csinálni, sem nekik, sem a magyar ob-nak – mondta Jacsó Tibor. – Egyébként szerdára virradóra Lengyelország egyes részein 10 centis hó esett, úgyhogy szinte minden csapat menne délre, hogy próbálgassa a motorokat, hogy felkészüljön a szezonra. A jövő hét végén, egy héttel a liga küzdelmek rajtja előtt több csapat is szívesen eljönne Miskolcra egy közös tréningre. Az biztos, hogy csak olyan együttest fogunk fogadni, amelyik nem a mi osztályunkban szerepel, vagyis vagy extraligást, vagy II. ligást, mert azt a pluszt egyik I. ligás gárdának sem akarjuk megadni, hogy megismerhessék a pályánkat. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy bő egy hét múlva az első vendégünk a II. ligás KMZ Redstar Lublin lesz, ők fognak tőlünk pályát kapni. De hagy jegyezzem meg: számunkra a legfontosabb nem az, hogy ki érkezik ide, hanem, hogy a mi csapatunk a lehető legjobban fel tudjon készülni a rajtra.

A kezdés
A fennállása során az első lengyel I. ligás szezonjára készülő Speedway Miskolc gárdája a versenykiírás értelmében, az 1. fordulóban, április 5-én, vagyis Húsvét hétfőn a Népkertben a Marma Rzeszów csapatát látja vendégül.

ÉM–BCS

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek
Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést. tovább »
Most nem ment annyira, de így is dobogón Magosi
Salakmotor -  A címvédő magyar salakszóró egy pontot faragott hátrányából az összesítésben. tovább »
Az Év Sportolója 2011 – Karakas, Deák Bárdos, a DVTK, Éltető, Daher, a Bodonyi-Viola páros, valamint Benczés
Miskolc - Az Év megyei sportolója díjátadóját tartották meg hétfőn Miskolcon. tovább »
Így látták 2011-et fotóriportereink – Osztie Tibor
Miskolc - Osztie Tibor fotóriporter kollégánk tavaly készült felvételeiből kreáltuk a képösszeállítást. tovább »
Magosi Norbert újabb győzelme
Salakmotor - Igazán otthon érzi magát Bahia Blancán Magosi Norbert, aki újabb győzelemmel jelezte, hogy pár [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása