Bár a salakmotoros lengyel II. ligában ezen a
hét végén fordulót rendeznek, a
Speedway Miskolc, csak távolról figyelheti az
eseményeket, mert a sorsolás
értelmében nem kell meccselnie.
Ugyanis a 7 csapatos mezőnyben, minden
fordulóra jut egy szabadnapos, és ezen a
hétvégén, amikor a 6. kört
tudják le a csapatok, a miskolciaknak jut
az édes semmit tevés – ami nem
szó szerint értendő.
A lengyel II. ligában a mostani
hétvégét követően, egy
hét szünet után, június
második hetében kétszer is a
pontokért kell csatáznia a Speedway
Miskolc együttesének, mert június
11-én és 14-én is rendeznek egy-egy
fordulót.
A szabadnap adta üresjáratot egy
debreceni fellépéssel
próbálja meg a maga javára
fordítani az SM több versenyzője,
pünkösd hétfőn 16
órától, egy edzőmeccsnek is
jó gálán. Ennek az
érdeksége az, hogy a megszokott négy
versenyző helyett ezúttal minden futamban
öten állnak rajthoz. Az öt csapat
három-három versenyzőt
felvonultató mezőnyében, a lengyel II.
ligában az SM-t erősítő
Tabaka József a Debreceni
Farkasok nevet viselő egységben,
míg Magosi Norbert, Szatmári
László és
Kovács Roland a Miskolci
Bikák elnevezésű trióban
motorozik.
A salakmotoros lengyel II. liga |
1. Orzel Lódz 4 3 1 – +62 7 2. Kolejarz Rawicz 4 3 – 1 +1 6 3. KMZ Redstar Lublin 4 2 -2 +34 4 4. KSM Krosno 4 2 – 2 +2 4 5. Speedway Miskolc 5 2 – 3 -19 4 6. Speedway Polonia Pila 5 1 1 3 -33 3 7. Kolejarz Opole 4 1 – 3 -47 2 Megjegyzés: a csapatok nevét követően, a lejátszott mérkőzések száma után sorrendben a győzelem, döntetlen, majd a vereség látható, amit az összes lejátszott meccsek pontkülönbsége követ, míg a legutolsó szám a helyezésekben rangsoroló összpontszám. A salakmotoros lengyel II. liga 6. fordulójának párosítása: Orzel Lódz – Kolejarz Rawicz, Kolejarz Opole – KMZ Redstar Lublin, Speedway Polonia Pila – KSM Krosno, szabadnapos: Speedway Miskolc. |