A salakmotoros lengyel II. ligában szereplő
Speedway Miskolc együttese a bajnokság
második fordulójában,
húsvét hétfőn 16
órától az Orzel Lódz
vendége lesz.
Az első fordulóban egyaránt
győzelmet aratott két együttes
várhatóan nagy csatát vív
majd az egyes futamokban a pontokért.
– Az erős anyagi háttérrel
rendelkező lódziak erős
csapatot raktak össze erre az idényre, a
feljutás kiharcolása
érdekében – mondta
Jacsó Tibor, a Speedway
Miskolc elnöke. – Igaz, tudtunk
már nyerni korábban
Lódzban, bár azt nem a mostani
erejű hazaiak ellen sikerült, de hagy tegyem
hozzá, hogy mi is erősebbek vagyunk az
akkori győztes csapatunknál. Az
erőviszonyokat figyelembe véve jó,
és szoros mérkőzésre van
kilátás. Ami minket illet: a győztes
csapaton ne változtass elv alapján az
Opole ellen nyertes
együttesünkön csupán egy helyen
változtatunk, az egyik juniorhelyen
Lőrincz helyett a cseh
Gavenda versenyez majd. Rajta
kívül a három magyar biztos
pontunk, Szatmári, Magosi
és a juniorkorú Tabaka
nevezését adtuk le a versenyre, valamint
az osztrák Hauzingerét.
A múlt hét utolsó napján
remekül teljesítő két
orosz versenyzőnk,
Darkin és
Vlasov is rajthoz áll majd. Az
Opole elleni nyitányon egyaránt
13 pontot gyűjtött orosz versenyzőink
már Lengyelországban, Rzeszowban
edzenek, csapatunk trénerének,
Slaczka edzőnek a
felügyelete mellett.
A II. liga |
| 1. Speedway Miskolc 1 1 – - +30 2 2. Speedway Polonia Piła 1 1 – - +16 2 3. Orzeł Łódź 1 1 – - +14 2 4. KSM Krosno – - – - – 0 5. KMŻ Redstar Lublin 1 – - 1 -14 0 6. Kolejarz Rawicz 1 – - 1 -16 0 7. Kolejarz Opole 1 – - 1 -30 0 A 2. forduló további párosítása: Kolejarz Rawicz – KSM Krosno, Kolejarz Opole – Speedway Polonia Piła. Szabadnapos: KMŻ Redstar Lublin. |