2009.03.31 08:24; Frissítve: 2009.03.31 08:24


Salakos-kerekasztal és pár pohár Guinness

Salakos-kerekasztal és pár pohár Guinness

Mit is várhatunk, vagy éppen
remélhetünk az idei szezontól és
a jövőtől? Sokszor téma lent a Pubban
a haverokkal a magyar salakmotorsport helyzete,
aztán a beszélgetések
végére rendre megoldunk minden
problémát.

Elképzeljük, hogy Magyarországon az
egyik legnépszerűbb sportok egyike a
salakmotorozás!Kikkel és meddig?


Az aktív versenyzők száma
fogyatkozóban, az
utánpótlás nevelés a
kanyarban, pedig törekvések vannak
és lennének is fiatal tehetségek.
Lennének, csak hát nincs pénz
anyucinak és apucinak, a klubok pedig
szegényebbek még a templom
egerénél is. Így hát a pici
fiú csak a lelátóról
álmodozhat tovább és marad az
„otthon brűgés” a szoba
nappalijában. Lassan már Tihanyi
Sanyinak
sem szoríthatunk, azt rebesgetik,
az év végén elköszön, de
én azért bízom benne, hogy nem
így lesz. Azonban mi lesz majd akkor, ha
már nem szurkolhatunk Magosinak és
Szatmárinak sem? Akkor mi lesz?
Tabakával, Kovácscsal,
Benkővel és az
utánpótlás alig féltucatnyi
emberkéjével meddig és milyen
versenyeket lehet majd megrendezni? Mondják
sokan, hogy a szomszéd országokkal
kellene közös bajnokságokat rendezni,
és így lenne elég starthoz
álló. Jó ötlet, ez kellene!
Ezt azonban szerintünk a kluboknak kellene
először akarni, nekik kellene valami
hajlandóságot mutatni.

A klubok meddig bírják?


Debrecen erősen érintett a
kérdésben, mert náluk voltak
olyanok, akik nem bírták tovább.
Sajnos a Simon&Wolf vezére Simon
Miklós
már csak az égből
szemlélhette az örök piros klub
megszűnését, de idénre a
Hajdú Speedway Club is feladásra
kényszerült. Létrejött ugyan
pár új klub, mint például a
Speedway Debrecen SE és a Speed
Wolf,
de ők vajon meddig bírják
majd? A Miskolc folyamatosan tesz, teszi azt a
sok mindenki számára kötelezően
természetes dolgát, de hála az nem
nagyon van csak a szurkolói oldalról. A
gyulaiak is vegetálásra
kényszerülnek, mert ugye az ingyen
látogatható
utánpótlás bajnokikból nem
sok anyagira lehet szert tenni. Semelyik klub
mögött nincs a mai napig sem egy erős,
terhelhető és befolyásos szponzor.

Miért nem jönnek a
szponzorok?


Miért nincs a marketingben jártas embere
a sportnak? Nem hiszem el, hogy egy bajnokság
nevét ne lehetne eladni valamelyik magyar, vagy
magyar érdekeltséggel bíró
cégnek! Szerintem a szakágvezető
mellé kellene egy marketingfelelős is,
akinek a szponzor felkutatása lenne a
legfőbb dolga. Igaz, hogy most a
válság az úr mindenhol,
főként a kicsiny hazánkban, de a
továbbra is nyereséggel
működő nagy „multiknak” nem
értem miért olyan nehéz
adományozni pár 10 milliót
évente a sportnak. Ha nekem lenne egy
cégem biztosan visszafordítanék
pár százalékot valamilyen nemes
ügy érdekében, adott esetben a sport
támogatására, már csak
azért is, hogy nyugodtan aludjak, na meg
azért is mert meg sem kottyanna. Talán
könnyebben orvosolhatnánk ezt a
hiányosságot, ha végre benne
lennénk a tévében!

Miért nincs a TV-ben?


Nem tudom kinél és hogyan kellene
lobbizni azért, hogy a magyar versenyeket
rendszeresen nyomon lehessen követni a
tévén keresztül? Jó lenne, ha
valaki végül sikerrel járna ezzel
kapcsolatosan. Amit hallani lehet az annyi, hogy
Boros Norbi rendszeresen megemlíti a
Grand Prix közvetítések
során, hogy a GP-t és a WC sorozatot,
milyen sokan nézték és, hogy maga
a sport milyen nagy népszerűségnek
örvend a képernyőn keresztül.
Lehet, hogy kellene összekapcsolni a szponzorokkal
a sportot! Egy olyan „aréna
sportról” van szó, amit pár
kamerával folyamatosan nyomon lehet
követni, amivel a közvetítést
is nagyon izgalmassá lehet tenni. Volt
már egy két kísérlet,
és le is adtak pár percet az itthoni
meccsekből, azokon pedig jól
látszott, hogy szponzorokért
kiáltanak a hatalmas fedetlen területek.
Itt totálisan érezni, hogy arra
várunk mi legyen először a tyúk
vagy a tojás? Ha lenne egy
ütőképes szponzor, akkor szerintem
lenne TV és végre lenne remény a
sikeres folytatásra.

Fanatizmus kell!


Itt van ez a „lufipalánk” az
Airfence, amit ugye
kötelezővé tettek a lengyel
ligás mérkőzéseken. Komolyan
mondom nem semmi! Egy ilyet megvásárolni
a válság kellős közepén,
az nem semmi! Minden elismerés Jacsó
Tibinek
, annak az embernek, aki
már-már fanatizmusból teszi, veszi
a dolgokat és tartja életben a
sportágat a megyeszékhelyen. Ha nem lenne
a Speedway Miskolc hová
járhatnánk izgalmas nagy
kategóriás versenyeket nézni? Itt
nem akarom megsérteni az
utánpótlás bajnokikat, de
azért klasszisokat nézni klasszis
csatákkal fűszerezve, nem ugyanaz a
műfaj. Persze az utánpótlás
nevelés sem megy megszállottság
és tenni akarás nélkül, de
ezekre a versenyekre kevesebb ember megy el és
nem biztos, hogy azért mert nem érdekli
őket. Kevés a családi kassza
és a családok nagyon megérzik egy
verseny „súlyát”,
ezért nyilván csak a
nagykategóriásokra mennek és
másra már nem futja. Talán ha egy
egész napos program keretében egy nagyobb
verseny előtt rendeznék az ilyen bajnoki
fordulókat, akkor jobban fel lehetne kelteni a
nézők érdeklődést.


Demjén Zoltán (szerkesztő), www.speedway.hu

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák 45:39
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés