Debrecen – Már lassan
hagyománnyá válik, hogy
pünkösdhétfőn felbőgnek a
motorok a Gázvezeték utcai salakstadionban,
így lesz idén is, ugyanis június
elsején 16 órától
nagyszabású nemzetközi salakmotoros
csapatversenynek ad otthont a cívisváros.
A derbi igencsak különleges lesz, hiszen a
megszokott négy versenyző helyett
öt vaspapucsos küzd majd egymással –
hangzott el az esemény csütörtöki
sajtótájékoztatóján.
A viadalon öt gárda szerepel,
amelyeket „állatbőrbe”
bújtattak a szervezők: a Debreceni Farkasok
(Ferjan Matej, Tihanyi
Sándor, Tabaka
József), a Viharsarki
Rókák (Nagy
Róbert, Ronny Weis,
Benkő Roland), a Miskolci
Bikák (Magosi Norbert,
Szatmári László,
Kovács Roland), a
Szlovén Sárkányok (Denis
Stojs, Maks Gregoric,
Matic Voldrich) és a Lengyel
Sasok (Maciej Kuciapa, Pawel
Miesiac, Dawid Lampart)
mérik össze erejüket.
A salakos szurkolók a névsorból
egyből kivehették, hogy közel
azonos képességű az öt
alakulat, így előre
borítékolható, hogy
óriási csata lesz a salakoválon.
Az esemény végére marad a
csúcspont, hiszen a csapatverseny öt
legjobb motorosa az elmúlt évben elhunyt
kiváló sportvezető, Simon
Miklós tiszteletére egy
emlékfutamban csap össze, ahol
kieséses rendszerben dől el, ki a nap
sztárja.
A Csillagszóró elnevezésű
lebonyolítású
szisztéma évekkel ezelőtt elnyerte a
szurkolók tetszését, hiszen
etapoként mindössze 2 körük van a
pilótáknak arra, hogy ne az utolsó
helyen végezzenek, mert akkor
nélkülük folytatódik a
küzdelem. A viadalt a 14 éven aluli
gyerekek ingyen tekinthetik meg.