2009.07.19 18:34; Frissítve: 2009.07.19 18:34


Hazai pályán újabb SM siker

Hazai pályán újabb SM siker

A salakmotoros lengyel II. liga 12.
fordulójában a Speedway Miskolc a KMZ Redstar
Lublint győzte le.  Hazai pályán újabb SM siker 2. 2009.07.19. Olvasónk
képei: 
Olvasói képsor - Speedway Miskolc 2009.07.19.


A hazaiaknál az előzetesen megadott
összeállításhoz képest
kimaradt a csapatból a cseh Adrian
Rymel
, bekerült viszont az osztrák
Manuel Hauzinger és az orosz
junior, Sergej Karachintsev.
Utóbbi az első futamban, a juniorok
versenyében hamar egyedül maradt, mert a
rajt előtt Lőrinczet
szalagérintés miatt
kizárták. Amikor pedig elindultak a
versenyzők a miskolci a második
helyre lőtt ki a start után, és
mivel az első kanyar után
hátrafordult, esélye sem maradt, hogy
utolérje Klimeket (2-4).


A második menetben
Szatmári remekül rajtolt,
Magosi ellenkezőleg -
utóbbi nem tudott pontot szerezni, előbbi
pedig futamsikernek örülhetett (5-7). A
harmadik csatában egy körrel a vége
előtt T. Rempala, Darkin, Stichauer,
Vlasov
volt a sorrend, de négy
kanyarral a vége előtt Stichauer
kicsúszott, a mögötte jövő
Vlasov pedig fennakadt rajta,
és ő is elesett.


A vezetőbíró – a
kórházba szállított -
Stichauer kizárása
mellett újra indíttatta a futamot. Az
ismétlés után semmi nem
változott, ugyanaz volt a sorrend, mint a
félbeszakadás előtt, de az
utolsó kanyar után T.
Rempala
meglökte a centikkel
mögötte motorozó
Darkint, aki nem esett el. A
vezetőbíró elégnek
látta figyelmeztetni a lublini
versenyzőt, aki így futamsikert
könyvelhetett el (8-10).A folytatásban
Hauzinger kasszírozott 3
pontot, de csapattársa,
Lőrincz csak negyedik lett.


Az ötödik futam után, amikor az
első hazai kettős győzelemnek
örülhetett a magyar tábor,
Darkin mögött
Vlasovot intették le a
célban, először vezetett az SM
(16-14). A hatodik etapban a sérült
Stichauer helyett
Messing jött ki, majd
miután Lőrincz
másodszor is szalagozott, ismét
kizárták. Most volt juniorkorú,
Karachintsev
személyében, aki menjen a helyén.
Sokat nem tudott hozzátenni, a harmadik
körben a palánknak csúszott, de
esése után volt olyan gyors, hogy kitolja
a pályáról a gépét,
ezzel megmentve a csapatot az
újraindítástól,
Hauzinger sikere mellett (19-17).


Ezt követően Magosi
győzelmével és
Szatmári második
helyével ismét kettős hazai siker
született, aztán egy Hauzinger-féle
szokásos futamgyőzelem mellett 3-3 lett a
nyolcadik menet, mert a becserélt Karachintsev
utolsóként ért célba
(27-21).

Darálás


A 9. és 10. menetben kettős hazai siker
lévén megléptek a hazaiak,
előbb Szatmári, Magosi,
majd Vlasov, Darkin volt a sorrend az
élen (37-23), aztán két sima
SM nyerés következett, amikor
Magosi győzelme mellett
Hauzinger harmadik lett, majd pedig
Vlasov győzelme mellett
Lőrincz szerzett egy pontot
(45-27). A 13. futamban J. Rempala
jokerezni jött ki, és az élen is
motorozott, amikor üldözői
közül Darkin belerongyolt a
palánkba. Az orosz fiút
kizárták, mentő vitte el, a
levegővel töltött műanyag
palánkvédőt ki kellett
cserélni, ezért állt egy ideig a
meccs.


A megismételt futamban
Szatmári az első kanyar
után kitűnően kígyózott
az élre, és mivel a jokerező
J. Rempala csak a hátát
nézni a futam végéig, 3-5-ös
részeredménnyel ért véget
ez a négy kör (48-32). Az utolsó
két csata előtt minden eldőlt, az,
hogy a győzelemért járó 2
pont a hazaiaké lesz, míg az
összevetés jobbjának
járó bónuszt a lubliniak
kapják. De a végére még
maradt két szép hazai futamsiker,
előbb Vlasov sziporkázott,
majd a vasárnap bombaformában
motorozó Szatmári sikere
szólt nagyot a végén, aki a
két Rempalát
utasította maga mögé (55-37).

Tények


Speedway Miskolc – KMZ Redstar
Lublin 55-37

Miskolc, 600 néző.

Speedway Miskolc:
Szatmári 14 (3+2+3+3+3), Vlasov
12 (1+2+3+3+3), Huazinger 10 (3+3+3+1),
Magosi 9 (0+3+2+3+1), Darkin 7
(2+3+2+0), Karachintsev 2 (2+0+0),
Lőrincz 1 (0+0+1+0).

KMZ Redstar Lublin: J.
Rempala 12 (2+1+1+2+4+2), Tomicek 7
(1+0+2+0+2+2), T. Rempala 7
(3+2+1+0+1), Baran 5 (2+1+1+1), Klimek
4 (3+1+0+0), Messing 2 (1+1+0+0),
Stichauer 0 (0).

További
eredmények
, 12.
forduló: Orzel Lódz
– Speedway Polonia Pila: eső
miatt elmaradt, Kolejarz Opole –
KSM Krosno 50-39. Szabadnapos: Kolejarz
Rawicz. A pálya
használhatatlansága miatt
a 11. fordulóban elmaradt
mérkőzésen: KMZ
Redstar Lublin – Kolejarz Rawicz
61-31.


A pálya
használhatatlansága miatt
a 9. fordulóban elmaradt
mérkőzésen: KSM
Krosno – Speedway Polonia Pila
61-31.


– Kolodzey Tamás -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák 45:39
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés