Nem kezdődött jól a miskolci salakmotoros
együttes lengyel II. ligás
fellépése hétfő
délután, hiszen az első három
futamban egyaránt 5-1-es győzelmet aratott a
Lódz.
A vendégek pontjait Tabaka, Magosi
és Darkin hozta. A negyedik
futamban végre részgyőzelemnek
örülhettek a látogatók,
Vlasov nyert, de ez a 3-3 is azt
jelentette, hogy 18-6-ra léptek meg a
vendéglátók. Az ötödik
“körben” Dyma deffektje után
lett ismét 3-3, majd az Orzel újabb
5-1-et abszolvált, Darkin lett
harmadik, 26-10. 3-3 következett
(Tabaka 2, Gavenda 1),
így a különbség maradt a felek
között (29-13), majd jött a meccs első
4-2-es eredménye, a hazaiak javára
(Magosi lett második), 33-15.
A 9. futamban Darkin helyett
Vlasov futott ki az oválra, csapata
“jokerezett”, és mivel második lett
így lett 4-4 és 37-19. A tizediket 5-1-re
hozta a Lódz, így gyakorlatilag
eldőlt a párharc, 42-20. Erre
“ráerősített” a 11. csata 5-1-e, majd
megszületett az első igazi miskolci
siker: Magosi nyert,
Tabaka harmadik lett (2-4), 49-25. Az
utolsó háromból két futamban
ismét Frankówék győzelmeinek
örülhetett a hazai publikum (4-2, 5-1, 3-3),
így lengyelek megnyerték a
találkozót.
– A lódziaké a liga legerősebb
kerete, és a legjobb anyagi háttérrel
is ők rendelkeznek, emellett jól
felkészültek belőlünk – mondta a
meccset követően Jacsó
Tibor, a miskolciak csapatvezetője.
– A lengyelek feszegették mind a
szabályok, mind a sportszerűség adta
kereteket, a pályakészítésben
is, ennek köszönhető többek
között, hogy Darkin
megsérült, valószínűleg
eltörött a bokája. Az ő
kiválása lélektanilag megviselte a
csapatot.
A salakon |
| Orzel Lódz – Speedway Miskolc 61-31 Lódz, 3500 néző. Orzel: Franków (12), Sajfutdinow (6), Eriksson (7), Dym (7), Burza (9), Piaszczynski (5), Gustafsson (11), Gatjatow (4). Speedway Miskolc: Magosi (9), Hauzinger (1), Szatmári (1), Darkin (2), Wlasow (12), Tabaka (4), Gavenda (2), Kovács (0). További eredmények: Kolejarz Rawicz – KSM Krosno 46-43, Kolejarz Opole - Speedway Polonia Pila 51-38. |