2009.07.12 14:48; Frissítve: 2009.07.12 14:48


A szbornaja legyűrte a skandinávokat

Vojens – Óriási meglepetéssel
zárult a salakmotoros Világkupa első,
dániai selejtezője: az orosz válogatott
legyőzte az előzetesen sokkal
esélyesebbnek vélt svédeket és
a dánokat, s így egyenes ágon bejutott
a szombati fináléba.


Az oroszok Emil Szajfutgyinov
vezérletével lényegében
végig vezettek a verseny alatt, s
megérdemelten végeztek az első
helyen. A hazai pályán induló
dánok meglepetésre csak a harmadik helyen
végeztek, de a címvédő gyenge
szereplésébe igencsak közre
játszott két világsztárjuk,
Hans Andersen és Nicki
Pedersen
sérülése. A
csapatkapitány, Andersen
kézsérülése miatt el sem
indult a viadalon, míg a világbajnok a
verseny felénél sérült meg
olyan súlyosan, hogy nem tudta folytatni a
küzdelmet.


A svédek és a dánok
csütörtökön a reményfutamban
juthatnak be a döntőbe, míg a negyedik
helyen záró cseheknek véget
ért az idei Világkupa. A
csapat-világbajnoki sorozat hétfőn
este 20.30-tól az angliai selejtezővel
folytatódik, ahol a britek, a lengyelek, az
ausztrálok és a szlovének
mérik össze erejüket – a viadalt
a Sport 2 élőben közvetíti.

EREDMÉNY


1. Oroszország 51 pont,

2. Svédország 47,

3. Dánia 45,

4. Csehország 12.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Salakmotor
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Debrecen Autó-Tigrisek vs. MPA System-Bikák 45:39
Miskolc - Az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat 4. fordulójában Debrecen Autó-Tigrisek – MPA [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Feltámadásra készülnek a Bikák
Miskolc - Adorján Zoltán csapata szombaton már a harmadik meccsét játssza, és első győzelmére készül. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Három, a GP-ben versenyzett motoros jön
Miskolc - Csapatot hirdetett szerdán a Tigrisek és a Bikák vezetője szombatra. tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés