2010.04.25 20:47; Frissítve: 2010.04.25 20:47


Turán Frici szerette az éjszakát

Turán Frici szerette az éjszakát
Miskolc – Amennyire el volt kámpicsorodva délelőtt, annyira vigyorgott az első éjszakai kör után Turán Frici.

Egyrészt pontosan tudta, hogy sötétben gyors lesz (s nem tévedett, tényleg nagyon gyors volt), másrészt a Mitsubishit sikerült rendbe hozni a szombat délutáni szervizparkban, úgyhogy immár 95 százalékos állapotban volt. Igaz, a motorja nem egészen úgy működött, ahogyan az idénynyitó egri futamon, de még így is sokkal jobb volt, mint napközben, s ez a Synergon Turán Motorsport pilótájának a kedvét is meghozta a száguldáshoz.

„Klasszisokkal jobban érzem magam, s egy kör alatt két helyet jöttünk előrébb, már abszolút ötödikek vagyunk – mondta Turán. – Ez jól hangzik, de persze óriási a harc a mögöttünk jövőkkel, tizedekre, másodpercekre megy a küzdelem. Kár, hogy nem most kezdődött ez a verseny…”

No igen, az éjszakai száguldás olyan, hogy valakinek vagy nagyon bejön, vagy egyáltalán nem – Frici az előbbi kategóriába tartozik. Még úgy is, hogy szombat délután, bár mindent megtett a pihenés érdekében, egy órát ha tudott aludni, ugyanis az agya folyamatosan járt, gondolkodott: mit lehetne, hogy lehetne tenni annak érdekében, hogy tovább gyorsuljon. Nos, úgy tűnt, megtalálta a megoldás kulcsát, legalábbis erre utalt, hogy végül bezsebelte az ötödik helyért járó pontokat.

Ami még érdekesség, hogy Turán egyáltalán nem volt fáradt a célban – bár azt mondta, az utolsó hosszú összekötő szakaszt  monotonnak találta, de a szervizparkba érve ismét felvillanyozódott. Pedig akkorra már virradt az éjszakázás után…

S ha már éjszakai száguldás, nem szabad elfelejtkeznünk a navigátorokról sem, akiknek szintén nincs könnyű dolguk az extrém látási viszonyok között. Zsiros Gábor elárulta, másfél hónapja műttette meg a szemét, hogy ne legyen szüksége kontaktlencsére, s mostanra tökéletesen lát: jól alkalmazkodik a szeme a sötéthez és a mesterséges fényhez is, s ez most kifejezetten jól jött.

„Hozzá kellett szokni a sötétben menéshez, mert ebben a magyar mezőnynek nincs túl sok tapasztalata – nekem például arra kellett a legjobban figyelnem, hogy mindent a megszokott helyre tegyek az autóban, mert keresgélésre egyrészt nincs idő, másrészt lehetetlen bármit megtalálni. Frici hála Istennek szeret sötétben menni, úgyhogy nem volt gondunk…” – mondta Zsiros Gábor, elismerve pilótája nagyszerű teljesítményét.

 



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Miskolc Rally 2010
Asi már R4-ben indul a Hell Miskolc Rallyn
Budapest - Egy második helyezéssel a zsebében Aschenbrenner György hétvégén újra felveszi a kesztyűt, de [...] tovább »
A bal 33 kétszer nem jött össze
Miskolc - A Zsíros–Molnár Team mindkét Lada VFTS-e bal 33-as kanyarban esett ki a Miskolc Ralin. tovább »
Ping-pong, vaddisznók és három pont
Miskolc - Az abszolút nyolcadik helyen végzett a hétvégi Maxx Shot! 17. Miskolc Rallyn, az ob 2. futamán a Kazár [...] tovább »
Van, hogy a szemét termeli a szemetet…
Bükkszentkereszt – 48 órával a Maxx Shot! 17. Miskolc Rally után is javában takarítják a verseny gyorsasági [...] tovább »
Miskolc By Night
Tudtuk, hogy nehéz verseny lesz! Felkészült rá az egész csapat, hogy minden tizedmásodpercért meg kell küzdeni, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása