Tóth Zoltán és Boronyák Béla a második gyorsaságin, Királdon estek le nagyon látványosan az útról, míg Kiscsatári Imre és Erdélyi László a harmadik szakaszon próbáltak meg kiütni egy egy köbméteres sziklát.
“A csapat szereplése nem nevezhető pozitívnak. Mind a ketten összetörték magukat az első körben.” – mondta Zsíros Imre. “Tóth Zoli Királdon abban az ominózus kanyarban esett el, ahol rajta kívül még nagyon sokan. Egy bal 33-at nem sikerült abszolválniuk. Nagyon kihordásos volt és beestek az árokba. A videót visszanézve nagyon nagyot estek, négy méter magasan is volt az autó, de szerencséjük volt, mert ők nem sérültek meg egyáltalán. Az autó elég rosszul nézett ki, de fő elem nem sérült meg rajta. Csak körbe le kell dobálni róla a karosszériát, és kész is. Már most azon dolgoznak, hogyan rakják össze a Salgó Ralira. Kiscsatári Imre rosszabbul járt. Ő Bükkszentlászlón próbált volna egy kicsit sietni, mert az ellenfelek elhúztak tőle. Egy bal 33, bukkan eldobta őket, amikor leérkeztek nem tudta összeszedi, és a jobb elejével megpróbáltak kilökni egy egy köbméteres sziklát. Mondanom sem kell, hogy a szikla nyert. Kb. 120-ról álltak meg egy méteren belül. Szerencsére ők sem sérültek meg, csak a navigátor, Erdélyi László lett tele kék-zöld foltokkal. Az ő VFTS-ük nem tört annyira látványosan, mint Tóth Zolié, de sokkal súlyosabb a sérülése. A bukócső és a kardánalagút is elgörbült, úgyhogy nem is adták vissza nekik a gépkönyvet. A Salgó Ralin szeretnénk mind a hárman indulni, de ahhoz elég sokat kell túlóráznia a csapatnak. Én azért reménykedek benne, hogy a harmadik futamon teljes lesz a csapatlétszámunk.”